Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Megkezdődött a szavazás Ferencvárosban

Rendben megnyíltak a szavazókörök vasárnap reggel Ferencvárosban, ahol az időközi országgyűlésiképviselő-választás második fordulóját tartják a fővárosi 12. országgyűlési egyéni választókerületben - közölte a helyi választási iroda helyettes vezetője.
Horváth Péter tájékoztatása szerint rendkívüli esemény eddig nem történt. A második választási fordulóban azok a jelöltek indulhattak volna, akik az első fordulóban indultak, de egy jelölt visszalépése miatt csak öt jelölt közül választhatnak a ferencvárosi választók. A választókerülethez tartozók13 helyen - zömmel önkormányzati intézményekben - összesen 37 szavazókörben adhatják le voksaikat este 7 óráig.

A törvényes határidőig négyen jelezték, hogy választójogukkal külföldön kívánnak élni: egy választó az írországi Dublinban, egy másik a marokkói Rabatban, ketten pedig Londonban kívánnak szavazni.

A második fordulóra azért kerül sor, mert a január 11-i első forduló az alacsony részvétel miatt nem volt érvényes, nem ment el a 31 ezer választásra jogosultak több mint fele, mindössze 8 ezer érvényes szavazatot adtak le a választók.

A most vasárnapi választás akkor tekinthető érvényesnek, ha a voksoláson részt vesz a választásra jogosultak több mint egynegyede, közel 7.800 szavazó; és az a jelölt kapja a mandátumot, akire a legtöbben szavaznak. Érvénytelen választás, azaz 25 százalék alatti részvétel, valamint szavazategyenlőség esetén új választást írnak ki.

A budapesti 12. számú országgyűlési egyéni választókerületben azért tartanak időközi képviselő-választást, mert a korábbi polgármester lemondott országgyűlési mandátumáról. A ferencvárosi időközi országgyűlésiképviselő-választáson az ajánlószelvények gyűjtését több szabálytalanság kísérte. A kampánycsend szombaton nulla órakor kezdődött, és a voksolás befejezéséig, vasárnap este hét óráig tart.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem jó megoldás a kártyás mérőóra?

Kevesebb mint 60 magyar településnek van adósságkezelő programja, pedig ez feltétele annak, hogy az… Tovább olvasom