Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Megkezdődött a kisfiát megölő tinnyei lány pere

A vádirat ismertetésével és a fiatalkorú anya meghallgatásával megkezdődött a két évvel ezelőtt Tinnyén elkövetett csecsemőgyilkosság ügyében indult per tárgyalása kedden a Pest Megyei Bíróságon.

A vádirat szerint a bűncselekmény elkövetésének időpontjában 16 éves, szakiskolába járó lány egy nála néhány évvel idősebb férfitől esett teherbe, de állapotát mindvégig titkolta. Szakkönyvekből és az internetről gyűjtött a terhességgel és a szüléssel kapcsolatos információkat, s még akkor sem kért segítséget, amikor 2008. május 11-én megindult a szülés.
K. G. a család tinnyei otthonának mellékhelyiségében délután 6 órakor egy 49 centiméteres, 2600 gramm súlyú, egészséges fiúnak adott életet - tartalmazza a vádirat, mely szerint hozzátartozói többször is rákopogtak a lányra, ám ő rosszullétre, hasmenésre hivatkozva nem nyitott ajtót. WC papírt tömött az újszülött szájába, nehogy meghallják a gyermek sírását. Mire a szülők bejutottak a WC-be, a kisfiú megfulladt. A lányt kórházba szállították.
A szakvélemények szerint K. G. az elkövetéskor nem szenvedett tudatzavarban. Ellene a vád 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette, amiért legfeljebb 15 év szabadságvesztés szabható ki.

Olvasóink írták

  • 12. molyhos_tölgy 2010. május 06. 22:48
    „egy csecsemő meggyilkolása szerintem megbocsáthatatlan bűn, függetlenül a családiháttértől. megindul a szülés kórházba be és ha utánna nem akar tovább maradni, akkor sajátfelelőségre távozhat...

    mellesleg elég gyanus a sztori. az első szülés nincs meg 5perc alatt; meg a hasmenéses rosszullét sem tart egy teljesnapon át. szóval érdekes a kiscsalád...”
  • 11. sztiv 2010. május 05. 21:29
    „Van olyan, hogy nem veszik észre, pölö a testalkat miatt.
    Ismerősnémet bevitték a kórházba, bizti vakbele van. Megszült.
    Keriben első osztályban ráförmedt a tornatanár a lányra, hogy úgy fut, mint egy terhes. Szülők jöttek, beperelték a tanárt, hogy képzel ilyet.
    Januárban anyuka lett az osztálytársném :) A balcsin nyaralt 14 évesen, anyuka lett 15 évesen.”
  • 10. SC 2010. május 05. 16:37
    „obama! Tiszteljük meg egymást,hogy olvashatóan,helyesen írunk!Hidd el,Te is több leszel tőle!
    meir! Tudom jól,nem is neked címeztem azt a mondatom...De gondolom tudod hogy kell leütni egy nagybetűt. :-)”
  • 9. szocdem 2010. május 05. 15:23
    „7. Goldmund 2010.05.05. 09:11

    Egyetértek!

    A szülő erkölcsileg felelős. Mi az hogy nem vette észre? Mi az hogy a gyerek nem merte megmondani mi történt? Én bevizsgálnám az apukát családi erőszak címen, lehet hogy kaphatna Ő is vagy 5 évet... mert szerintem az van a háttérben, nem a kislány egzisztencializmusa, ami erősebb volt a szüléskor az anyai ösztönnél...”
  • 8. obama 2010. május 05. 11:17
    „kedves sc az hogy van szoveg javito vagy nincs az az en problemam ha nem tetszik ne polvazsd el ennyi.”
  • 7. Goldmund 2010. május 05. 09:11
    „A vele együtt lakóknak (=szüleinek) mindenképp észre kellett volna venniük a terhességét. Otthon, a lakásban nyilván nem volt nagykabátban! Nem tudom, jogilag felelősek-e a szülei, de erkölcsileg mindenképp!”
  • 6. jirzi 2010. május 05. 05:46
    „"3" Egyetértek veled ,én is észreveszem ha már csak rossz kedve van a gyemekeimnek .De vannak családok ahol azt sem veszik észre hogy vannak gyermekeik.No ez egy ilyen család lehet.De kérdem én hogy szha szakiskolába járt ott a tanárok sem figyeltek föl semmire.? Testnevelés óra .....Nekem ne mondja senki hogy pl 7 hónapos terhes kismama ugyanúgy tornázik.Sok itt a hiba.”
  • 5. meir 2010. május 05. 01:02
    „s.c.!!
    az en gepemen nincsenek magyar betuk!!!”
  • 4. SC 2010. május 04. 20:23
    „Igen,lehetett volna! Megszülte volna egy kórházban és örökbefogadókat kerestek volna a csöppségnek..Rengetegen várnak így kisgyermekre,akiknek normális úton nem sikerül a gyermeknemzés.
    A leányzó talán a szégyentől,a szüleitől,stb félt,most minden bizonnyal börtönbüntetést kap.Megölte a saját vérét..
    meir! Hála Istennek,itt nem a zsidó törvények vannak életben.Azokat meghagyjuk nektek.
    obama! Még mindig szörnyű a helyesírásod! Nincs a gépeden szövegjavító program? :-)”
  • 3. tricse 2010. május 04. 20:22
    „Nem hiszem el,hogy az anyja nem sejtett semmit! Nekem is van lányom és ha csak rossz kedve van már akkor is aggódva figyelem nincs-e valami baja,nem beteg-e!Nem ez lenne a normális? Nehogymár egy gyereket megszült úgy hogy a szülei kint toporogtak a WC ajtó előtt,hogy mi a fenét időzik bent ilyen sokáig!”
  • 2. obama 2010. május 04. 17:22
    „haggyuk ezt a szemet szemert meg hogy megolte ja lehet hogy megolte nagyon sajnalatos de lehet hogy mas is eszt csinalta volna meg hogy elet fogytiglan.hat biztos lehetett volna mast is csinalni na de mindegy.”
  • 1. meir 2010. május 04. 14:08
    „szemet szemert!!! mondja a torveny!!! mivel halal buntetes mar nicsen, igy eletfogytiglant!!!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betonvas szúrta át a mellkasát, meghalt

Meghalt az a munkás, aki belezuhant két betonvasba hétfőn a Kőbánya-Kispest metróállomásnál zajló építkezésen. Tovább olvasom