Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Megkésett nekrológ

Szemerkél az eső, fúj a szél, a ravatalozó előtt fázósan húzzák magukra a kabátot a várakozók. Gyászolók kis csoportja kíséri utolsó útjára azt az embert, akinek egy egész város sokat köszönhet. De akkor még ott bujkált az emlékezőkben a félelem, lehet-e már nyíltan szólni... Ma már, akik tisztelték és szerették – a kortársai – nem élnek. Akik neki köszönhetik, hogy élnek, mert szüleik, nagyszüleik nem gázkamrákban, vagy a Gulagon végezték, mielőtt ők a világra jöttek volna, nem tudják, hogy emlékezniük kellene. Dr. Szauter Imre október 6-án lett volna 100 éves.

Tizenkilenc éves volt, amikor Győr szolgálatába lépett 1925. szeptember 15-én. Munka mellett a szegedi egyetem jogi karára járt, és ott szerzett diplomát. 1937-ben nevezték ki tanácsnokká, majd 1944-től Győr város főjegyzője volt.
A háború alatt ő tárgyalt a németekkel, próbálta menteni a még menthetőt, bújtatni a zsidó származásúakat, majd az oroszok bevonulásakor a német nevűeket. A bombázáskor ő szervezte a város védelmét. Az orosz front közeledtekor neki is – mint minden városi vezetőnek – biztosítottak két vagont, hogy elmenekülhessen a családjával, de ő, bár pici lánya és fiatal felesége várta otthon, a maradás mellett döntött. Felelős volt Győrért.
1946-ban az államháztartás helyreállítása érdekében alakított bizottságban mint Nagy Ferenc miniszterelnök megbízottja, elnökként dolgozott. Tagja volt több egyházi és társadalmi szervezetnek, a katolikus kör elnöke, a Magyar–Amerikai Társaság Győri Tagozatának vezetőségi tagja, a MÁVDAC-nak elnöke volt. 1948-ban, mivel nem lépett be a kommunista pártba, arra kényszerítették, hogy betegségére hivatkozva nyugdíjaztatását kérje. Otthonát, a megélhetését elvették – menekülnie kellett Győrből. Több próbálkozás után Kapuvárott kapott irodai munkát és lakást. Sok megaláztatás és szegénység érte. Lánya éveken keresztül úgy járt gimnáziumba, hogy nem volt hivatalosan gimnazista, mert nem lehetett.
Az 1956-os forradalom után elhurcolták. A családja nem tudott róla semmit, hogy az országban van-e, hogy él-e egyáltalán, hogy viszontlátják-e valaha. Két hónap után engedték el. Munkája nem volt, innen is menni kellett. Budapestre költöztek, majd a lánya családja után Kőszegre és onnan Szombathelyre. Ott élt haláláig.
Hányatott élete során bárhol élt és dolgozott, mindenhol szeretet és tisztelet övezte. Nagy műveltségű, széles látókörű, bölcs férfi volt. Emlékezzünk rá, mutasson nekünk példát, legyünk büszkék rá – arra, hogy ilyen elődeink voltak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

VI. Győri Könyvszalon - OKTÓBER 13., PÉNTEK

Tovább olvasom