Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Mégis maradni akar a Sláger tulajdonosa

Nem vonulnak ki Magyarországról a Sláger Rádió részvényesei; az Emmis és partnerei azon dolgoznak, hogy ismét fogható legyen a magyar éterben az adó - közölte a társaság az MTI-vel.

˝Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy népes és hűséges hallgatóságunk minél előbb visszakapja a Sláger Rádiót,˝ idézi közleményük Barbara Brillt, az Emmis International budapesti alelnökét.

A közlemény szerint az Emmis és partnerei örömmel fogadták és üdvözlik a kilenc nagykövetség lépését, hogy nyílt levélben fejezték ki aggodalmukat az átláthatóság hiányával kapcsolatban Magyarországon.

A kormányfő több megnyilatkozása, valamint az, hogy az ORTT elnöke a Legfőbb Ügyészséghez fordult az ügyben, "egyaránt tükrözi az országos frekvenciák odaítélése körül kialakult helyzet komolyságát" - írják, hangsúlyozva, "nem más forog kockán, mint a szabad és független média megőrzése Magyarországon". Október 28-án döntött az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a két országos kereskedelmi jogosultság sorsáról; a Sláger által használt frekvenciát az FM1 Konzorcium nyerte el a következő hét évre. A Sláger és a Danubius Rádió is interneten folytatja működését.

Múlt pénteken jelentette be közleményben az Emmis Corporation, hogy "jelenleg nem kívánja folytatni az analóg műsorszolgáltatást Magyarországon".

Olvasóink írták

  • 1. uribe 2009. november 30. 14:40
    „Már a szabadésfüggetlen média is veszélybe van Magyarországon ? Hát miféle hatalom üli itt torát ? Érbresztő Európa, ébresztő nemzetközi közvélemény !!!!! Segítsetek !!! S.O.S , S.O.S , S.O.S. !!!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajnai szerint a parlament elfogadja hétfőn a költségvetést

Bajnai Gordon miniszterelnök szerint az Országgyűlés hétfőn elfogadja a jövő évi költségvetést,… Tovább olvasom