Kisalföld logö

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 18°C Még több cikk.

Mégis fagyás okozta a csőhibát

„ Nem a csövek elrozsdásodása, hanem egyértelműen fagyás okozta azt a csőtörést, amely miatt víz öntötte el csütörtökön reggel a győri Nádorvárosi Közoktatási Központot” – jelentette ki Balogh József polgármester a tegnapi városházi sajtótájékoztatón.

A hiba technikai részleteiről Dömötörné Holeczky Judit alpolgármester – aki főállásban a Széchenyi István Egyetem főmérnöke – számolt be, corpus delictiként kezében tartva az ominózus csődarabot.
A politikus elmondta: a Kisalföld pénteki számának 5. oldalán látható fotó miatt fogtak gyanút, mert szakértő szemmel nem az látszott, mintha a „sérülést” korrózió váltotta volna ki. Az alpolgármester ezért Papp András oktatási irodavezetővel együtt tegnap reggel kiment a helyszínre, ahol megbizonyosodott arról, hogy a fagy állt a cső meghibásodásának hátterében. Magyarázatképpen kifejtette: a Kálvária utcai épületben – mint sok más helyen is – a használati meleg víz vezetékével párhuzamosan – a vízelvétel hatékonysága végett – cirkulációs vezetéket építettek ki, amelyben a víz keringését cirkulációs szivattyú végzi. Miután az iskolában korábban áramszünet volt, így a szivattyú egy időre leállt, és jégdugó keletkezett a padláson lévő csőben. Ez vezetett végül a meghibásodáshoz.
Kun András alpolgármester megjegyezte: a városban tavaly 1 milliárd 276 millió forintot fordítottak az intézmények karbantartására, felújítására.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hús és férj puhára főzve

Tóth Józsefné Erzsike mindig olyan ételt kínál vendégeinek, amiben benne foglaltatik a szíve, lelke… Tovább olvasom