Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Meghalt Horváth Sándor színművész

Életének 81. évében elhunyt Horváth Sándor színész. A Jászai Mari-díjas művész hétfőn halt meg Budapesten - tudatta a család kedden.
Horváth Sándor.
Horváth Sándor (1932-2012)

Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte 1952–1956 között. Pályafutása során számos vidéki színházban játszott, egyebek mellett az egri Gárdonyi Géza Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban. 1970-től nyugdíjba vonulásáig a József Attila Színház tagja volt. Tizenöt évig a Színész Szakszervezet elnöke volt. 1990-ben az MDF országgyűlési képviselőjelöltje, valamint a II. kerület önkormányzati képviselője volt (MDNP).

Színházban egyebek mellett emlékezeteset alakított Móricz Zsigmond Rokonok, Arthur Miller Pillantás a hídról és Kertész Ákos Makra című művében. Ez utóbbi filmfeldolgozásában is játszott, emellett olyan emblematikus alkotásokban szerepelt, mint Az ötödik pecsét, a Szindbád, Az árvácska és a Redl ezredes. Tévéfilmes szerepeinek se szeri, se száma: a Vivát, Benyovszky!, a Kántor, a Zöld dió, az Egy lócsiszár virágvasárnapja és az Öregberény alkotógárdáját is erősítette. Utolsó szereplése is tévéhez kötődik: a 2007-ben készült Szuromberek királyfi című mesefilmben Preszneket, a vénséges ágseprőt alakította.

Horváth Sándor Géza szerepében a Szomszédokban Nemcsák Károllyal (Vágási Feri) és Bodor Tiborral (Kenéz elvtárs).

Olvasóink írták

  • 2. niccolo 2012. december 18. 20:56
    „1. Igy igaz,pótolhatatlan. A mai színészek kevés kivétellel,nem pótolhatatlanok. A jó színész(és a jó ember,akire gyakran gondolnak) sose hal meg.”
  • 1. thermoline 2012. december 18. 13:50
    „Ismét eltávozott egy pótolhatatlan arc.Nyugodj békében.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre több magyar fiatal költözik Németországba: készül a berlini magyar kulturális intézet

A berlini magyar kulturális intézet jövőre nyit a mind nagyobb számban Németországba költöző magyar … Tovább olvasom