Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Megfosztották Sztálint pécsi díszpolgári címétől

Határozatban erősítette meg Pécs vezetése, hogy Sztálin már nem díszpolgára a baranyai megyeszékhelynek.

Az önkormányzat csütörtöki közgyűlésén Nagy Csaba, Pécs fideszes alpolgármestere nyújtotta be az ezzel kapcsolatos előterjesztést, és a képviselők meg is szavazták.

Nagy Csaba korábbi közleményében azt írta: "bár a díszpolgári intézmény rendszerváltás utáni újraalapításával ez a cím jogilag már aligha tekinthető érvényesnek", hiányát érzi annak, hogy a város vezetése külön határozatban még nem erősítette meg a diktátor megfosztását ettől a címétől.

A politikus utalt rá, hogy a levéltári adatok alapján Sztálin 1947-ben kapott díszpolgári címet Pécs akkori vezetésétől. Ugyanabban az évben, amikor jogellenesen letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták Kovács Béla egykori földművelésügyi minisztert, a Független Kisgazdapárt főtitkárát.

Budapest 2004-ben fosztotta meg Sztálint a díszpolgári címtől.

Olvasóink írták

  • 4. lolita 2010. március 21. 22:16
    „halala utan ennek mar semmi ertelme.”
  • 3. Reális 2010. március 20. 13:43
    „Elég szomorú,hogy csak most!”
  • 2. GD 2010. március 20. 12:49
    „Szegény Sztálin most biztos forog a sírjában.”
  • 1. lótusz 2010. március 19. 18:50
    „még szerencse hisz sztálin nem jobb mint hitler, és libajnai kormány. szebb jövőt!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőrkézen egy ózdi idős férfi támadója

Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki otthonában támadta meg áldozatát Ózd Farkaslyuk nevű… Tovább olvasom