Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Megérkezett a Sólyom Hungarian Airways első repülőgép Budapestre

Megérkezett a Sólyom Hungarian Airways első repülőgépe vasárnap délután a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.
Megérkezett a Sólyom Hungarian Airways első repülőgépe vasárnap délután a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a dél-angliai Bournemouth repülőtérről.

Az Álmos vezér névre keresztelt Boeing 737-500-as gépet repülős szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték. A repülőgépet a Sólyom légitársaság állományában lévő két egykori Malév-pilóta hozta Budapestre.

Megérkezett a Sólyom Hungarian Airways első repülőgépe vasárnap délután a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a dél-angliai Bournemouth repülőtérről.
Vágó József, a Sólyom Hungarian Airways Kft. vezérigazgatója a repülőtéren újságíróknak elmondta: a repülőgép kifogástalan állapotban van, az első gép charter-repüléseket végez szeptember végéig, amíg a további lízingelt öt gép meg nem érkezik.

A vezérigazgató kérdésre válaszolva közölte: a tervek szerint október elején indul az első menetrend szerinti járatuk. Az idén az év végére 36 desztinációra repülnek, induláskor 22 célállomást hirdetnek meg. Egyelőre 12 géppel számolnak ebben az évben, de számuk bővülhet. Hosszú távú járatok a jövő évi menetrendben várhatók - tette hozzá.

Vágó József elmondta: a jegyeladásról megállapodtak a szolgáltatóval, és záros határidőn belül, augusztus legvégére vagy szeptember első hetére készen állnak a jegyértékesítési rendszerrel. Az idén három hónap alatt 300 ezer utassal számolnak.

Vágó József elmondta, hogy 30 főállású munkavállalót már felvettek, az augusztus elején meghirdetett 35 munkakörben 400 embert vesznek fel, később 1000-1500 főt alkalmaznak majd.

A vezérigazgató kifejtette, hogy a repülési engedélyek az indulásra meglesznek, közösen dolgoznak a hatósággal. A rádióengedélyt már megkapták, a lajtstromba vétel megtörtént. A brit hatóság megerősítette, hogy a lízingelt gépek műszaki állapota kiváló, amelyet a magyar hatóság elfogadott.

Vágó József újságíróknak elmondta, hogy a lízingcég alkatrészeket is biztosít a gépekhez, az Álmos vezér vasárnap éjjel visszaindul angol bázisra az alkatrészekért.

Kérdésre válaszolva a vezérigazgató közölte, hogy eddig 2 millió eurót feltettek a cégbe a tulajdonostársak.

Olvasóink írták

  • 8. steke 2013. augusztus 20. 20:43
    „Hintsünk Lisztet a farkára, és akkor nem fog elrepülni. Nekem legalábbis ezt mondták, ha verebet akartam fogni.”
  • 7. állampógár 2013. augusztus 20. 09:36
    „Vicces.”
  • 6. ATX 2013. augusztus 19. 13:46
    „A külföldiek nem ismerik az "ly" betűt. Ezért kimondani sem tudják. De végülis mindegy. Arab gépeken levő arab feliratokat mi sem tudunk kimondani...”
  • 5. nemmondod 2013. augusztus 19. 11:47
    „Baromi jo hogy lett egy uj magyar nemzeti legitarsasag. De hogy a banatba fogjak kimondani a nevet a kulfoldiek???”
  • 4. ViccElek 2013. augusztus 19. 09:23
    „Ha a "Liszt/Feri"hegy nem megy a hegyhez, Mohamed megy a hegyhez.

    Ezt legalább nem robbantja az Al-Kaida.

    A Sólyom magyarul Turul.

    Mégis csak megérte Petikének annyit járni a zarabokhoz, talán hitet is váltott, mint a főnöke, a 0. Viktor. ".. Csuhások, térdre, imához!".”
  • 3. Kukac40 2013. augusztus 19. 09:12
    „A 3-as képen van egy MALÉV gép. Azzal mi van? Visszakerülnek a jó állapotúak újra Magyarországra egy átfestés után?”
  • 2. kalm 2013. augusztus 18. 20:41
    „Belülről is láthatunk majd képeket?”
  • 1. Olajfa14 2013. augusztus 18. 19:27
    „Valami nagyon nem stimmel ebben a történetben. A magyar alapítóknak nincsen pénze a működtetésre, az arabok valószínűleg azért tesznek bele nem kis pénzt, hogy legyen egy eu-s légitársaságuk. A magyarok strómanok lehetnek...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szexre kényszerítette a rábízott kisfiút az egri férfi

Pornófilmet nézetett a felügyeletére bízott kisfiúval egy egri férfi, majd szexre kényszerítette a… Tovább olvasom