Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Megengedhetetlen és sértő kép Szetey Gáborról

Szerda délelőtt a Lánchíd Rádió internetes honlapjára olyan kép került fel, amely Szetey Gábort, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárát megengedhetetlen és sértő módon ábrázolja. A politikust az auschwitzi haláltábor bejárata előtt rózsaszín háromszöggel a mellén ábrázolják.
Szetey Gábor: nem fognak, nem tudnak megfélemlíteni

Nem fognak, nem tudnak megfélemlíteni - közölte Szetey Gábor, a kormány személyügyi államtitkára a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón azoknak üzenve, akik leközölték a róla szóló fotómontázst és akik egyetértenek ezzel.

Hangsúlyozta: hálás a kormánynak, hogy kiáll az egyetemes, európai értékek mellett. Szánalom és szégyen - ezzel a két szóval jellemezte a történteket az államtitkár.

Gyurcsány Ferenc: ocsmányság ami megtörtént

Gyurcsány Ferenc ocsmányságnak nevezte, hogy a kormány egyik tagjával ez megtörténhetett: az egyik rádió internetes honlapján az auschwitzi haláltábor bejárata előtt rózsaszín háromszöggel a mellén ábrázolják. A miniszterelnök erről a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón beszélt, háta mögött a teljes kabinettel.

A tájékoztatón kiosztották azt a fotómontázst, amely a Lánchíd Rádió honlapján volt látható Szetey Gáborról, a kormány személyügyi államtitkáráról.

A rózsaszín háromszög maga a fasizmus - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. A kormányfő hangsúlyozta: a rádiótól azt várják el, hogy ne csak Szetey Gábortól, hanem egész Magyarországtól kérjen bocsánatot, a tulajdonostól pedig - aki egyben a Magyar Nemzet és Hír Televízió tulajdonosa is -, hogy kemény és példás büntetésben részesítse azt, aki ezt megteheti.

A Lánchíd Rádió online szerkesztőségének főszerkesztőjét, és ügyeletes szerkesztőjét elbocsátották

A Lánchíd Rádió internetes honlapjáról a képet eltávolították, az ügyeletes szerkesztőt Veress Gabriellát és az internetes oldal főszerkesztőjét Pásztor Zoltánt azonnali hatállyal, rendkívüli felmondással elbocsátották - közölte a médium az MTI-vel. A Lánchíd Rádió tulajdonosai és vezetői elítélik a történteket, elnézést kérnek Szetey Gábor államtitkártól és mindazoktól, akiket a szóban forgó kép megsértett" - olvasható a távirati irodához eljuttatott közleményben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindennapi veszélyes anyagok

Formaldehidet tartalmazó pizsamától ólomtartalmú gyermekjátékokig sok mindenről felröppent az utóbbi… Tovább olvasom