Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Megegyeztek az EU-szerte érvényes bizonyítékokról

A bíráknak és ügyészeknek a határon átnyúló vizsgálatok esetében a jövőben egyszerűbb lesz bizonyítékokat beszerezni, miután az EU igazságügyi miniszterei megegyeztek az „EU-szerte érvényes bizonyítékok" ügyében.
A megállapodás elsősorban a dokumentumok, fotók, fegyverek és egyéb vizsgálati anyagok nemzeti hatóságai közötti cseréjét könnyíti meg. A változástól azt is várják, hogy segíti a nemrégiben létrehozott új intézmény, az EU letartóztatási parancs tényleges használatba vételét, hiszen ezt éppen azért találták ki, hogy az egyes országok gyorsan átadhassák egymásnak a feltételezett bűnözőket.

Az EU igazságügyeit koordináló Franco Frattini EU-bizottsági alelnök szerint az egyezmény hatására javul a bűnüldöző szervek munkájának hatékonysága. A jövőben a gyanúsítottakkal együtt a bizonyítékokat is gyorsan át tudják adni egymásnak a tagországok, és így a bűnüldöző szervek munkája könnyebbé válik.

A tagállamok három éve egyeztetnek a bizonyítékok ügyében. A jelenlegi szabályok szerint a nemzeti nyomozóknak és ügyészeknek több hónapig várniuk kell, amíg az általuk vizsgált ügyben a bizonyítékok megérkeznek.

Noha a mostani megállapodás sem tartalmaz határidőt, az EU-hatóságok szerint segítségével maximum két hónapra csökken a várakozási idő. A most kialakult konszenzus még nem terjed ki a távközlési adatokra, a DNS-mintákra és az ujjlenyomatokra, de ezek az adatok később közös akarattal beilleszthetők az együttműködés jelenlegi keretébe.

A várakozások szerint a jogszabályváltozás két év múlva lesz hatályos - kivételt képez Németország, amely felmentést kért az ügyben. Berlin meg kívánja tartani magának a jogot, hogy bizonyos típusú bűncselekmények esetében visszatarthassa a bizonyítékokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ausztrálok kitűnő formában

Az ausztrál válogatott a VB előtti felkészülési meccsek sorában döntetlent játszott a hollandok… Tovább olvasom