Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Megállíthatatlanul erősödik a neonáci mozgalom Szlovákiában

Be kellene tiltani a Szlovák Testvériség csütörtökre meghirdetett nagygyűlését, véli Szlovákia főügyésze, aki a közelmúltban kezdeményezte a szélsőséges nacionalista párt feloszlatását a Legfelsőbb Bíróságon. A korábbi támadások elkövetőit egyelőre nem fogta el a rendőrség.
A második világháborús fasiszta szlovák bábállam fegyveres alakulatainak egyenruhájában masírozó Szlovák Testvériség Rozsnyó-Révkomárom, Zólyom, Besztercebánya után Pozsonyban kíván találkozni híveivel a kommunista érát lezáró, a rendszerváltozást elindító bársonyos forradalom évfordulóján, november 17-én, csütörtökön.

Ennek törvénysértő mivoltára írásban figyelmeztette az óvárosi polgármesteri hivatalt az illetékes ügyészség. Az óvárosi polgármester szerdán mondja ki a végső szót. Miközben Szlovákiában folytatódnak a neonáci támadások, a rendőrség nem, vagy alig tud eredményt felmutatni.

A korábbi támadások elkövetőit, csakúgy, mint a másfél hete megkéselt zsolnai diák gyilkosait egyelőre nem fogta el. Megelégelte ezt a belügyminiszter és kedden menesztett két magasrangú rendőrtisztet. A személyi változások összefüggésben állnak a legújabb esetekkel.

Az egyik a világhírű fürdővárosban, Pöstyénben egy bárban történt a hétvégén - bőrfejűek kövekkel támadtak emberekre. Négyen szorultak az incidens után kórházi ápolásra.

A másik eset a Zsolnáról Pozsonyba tartó gyorsvonaton történt, ahol csodával határos módon nem sérültek meg a megtámadott diákok. A rendőrség ezután 17 személyt állított elő.

Krónika hírszolgálat

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

szivárvány

Sajátságos humorú, izgalmas könyv jelent meg nemrégiben. Kiss Medgyesi László Az úr benézett a Varga… Tovább olvasom