Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 21°C Még több cikk.

Még tart a Rába vizsgálata

Továbbra is tart a Rába rt. kapuvári gyárában a hatékonysági vizsgálat. Végső döntés az egység sorsát illetően csak ennek lezártával, várhatóan júliusban lesz.

Ingázók és kényszernyugdíjasok

Az utóbbi hetekben azonban történtek változások a kapuvári gyárkapun belül. A Rába berkeiből az a hír szivárgott ki, hogy a kapuvári egységből kilenc dolgozót korengedménnyel nyugdíjaztak, míg harminc alkalmazottat május 19-től a futómű kft. központi telephelyén, Győrben foglalkoztatnak. Ezzel a létszámmal kiegészülve immár ötvenheten ingáznak naponta Kapuvár és a megyeszékhely között, a cég autóbusszal utaztatja őket.

Kevesebb munka

Információnk szerint erre az átszervezésre a havonként ismétlődő kapacitásvizsgálat eredménye miatt volt szükség. A kapuvári gyárban ugyanis csökkent a munkaellátottság, így a megrendeléseket kisebb létszámmal is teljesíteni lehet. Ha azonban a piaci körülmények változnak és több munka kerül a hansági városba, akkor a most még ingázó dolgozók is visszatérhetnek.
A Kisalföld Ács Gusztáv kapuvári gyármenedzsertől érdeklődött a részletek felől, aki azonban elzárkózott mindenféle kommentártól, mondván, a hatékonysági vizsgálat lezártáig nem kíván nyilatkozni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hűsítés forró forintokon

A hidegért meg kell fizetni. Nem is akárhogyan. Bár a piacon körbenézve már viszonylag emberi áron… Tovább olvasom