Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Még nincs döntés a rendszámok cseréjéről

Korai az autósok félelme a területi alapú rendszám bevezetésétől és az évenként kötelező műszaki vizsgától - mondta a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) közelmúltban kinevezett elnöke a Magyar Nemzetnek.
Győri Gyula a lap hétfői számában közölt interjúban ismertette: még nem született kormányzati döntés a rendszámok ügyében, sőt még a szakértői javaslatot sem tárgyalta a kormány. Az NKH elnöke tévesnek nevezte azt az értesülést, hogy ettől az intézkedéstől 50 milliárd forintot remél a kormány. A bevétel hosszú évekre elhúzódva érkezhetne be a költségvetésbe, másfelől az esetleges bevezetésnek és magának az eljárásnak is vannak költségei, ezért nem alkalmas a gyors bevételszerzésre - mondta.

Az unióban valóban megindult a műszaki vizsgáztatás rendjének felülvizsgálata a balesetek visszaszorítása érdekében - válaszolta arra a kérdésre, hogy várható-e a műszaki vizsga évenkénti kötelező tétele a korosabb személyautóknál.

A brüsszeli bizottság előkészített egy rendelettervezetet, miszerint a személygépkocsiknál az időszakos vizsga először négy évvel az első nyilvántartásba vétel után, azután két év múlva, majd évente történne meg. Akkor is évente kellene vizsgáztatni a járművet, ha a futott kilométerek száma eléri a 160 ezret. Ha a tervezetet a tagországok elfogadják, és az unió kihirdeti a rendeletet, Magyarország számára is kötelezővé válik. Egyelőre azonban erről sincs döntés, a javaslatot még több fórumon egyeztetik - ismertette.

A Malév unión kívüli repülési jogainak odaítélését firtató kérdésre elmondta, hogy a sajtóban megjelentekkel szemben csak néhány repülési jog iránt mutatkozott érdeklődés, és a jelentkezők köre is erősen korlátozott. Kijev és Tel-Aviv esetében már odaítélték a repülési jogokat - emlékeztetett -, s hamarosan a törökországi és az oroszországi úti cél kapcsán is megszületik a döntés.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. állampógár 2012. október 23. 10:21
    „Nekem is Friedel. De a többségnek nem biztos.Láttam már példát a másik végletre is.”
  • 28. @.hu 2012. október 22. 21:38
    „Pénz , pénz,pénz .Amit el lehet kérni minden ilyen baromságért ! Vitatkozattaok csak KRESZ - ről közben meg figyeljétek , hogy hónapról hónapra minden többe kerül és a számlátokon egyre kevesebb van!

    Ui.: Cikk valójában arról szól , hogy a Tel-Aviv- i repülési jogok rendben vannak ! H?l ´ Istennek így legalább lesz mivel kivini ezt a pénzt is ! Mivel utalni nem fognak a 0,003 % miatt!”
  • 27. embertelen 2012. október 22. 21:29
    „Teljesen egyértelmű, hogy ez az állami bevételek növeléséhez kell. Csodálom, hogy Orbán még nem jött elő azzal a hazugsággal, hogy ezt Brüsszel követeli tőlünk. Az orbáni hazugságözön közepette még persze ez is megtörténhet.”
  • 26. pancser 2012. október 22. 21:24
    „10. Pretorianus 2012.10.22. 12:57
    Hiába szólongatsz banya, nem akarok veled ....., inkább egy anyacsavar.”
  • 25. gte325 2012. október 22. 20:08
    „köszi, 22. friedel, már attól tartottam, hogy hülyén halok meg, ha nem osztod le az észt. A kérdés inkább az, hogy mi a <moderálva>nak?!”
  • 24. friedel 2012. október 22. 18:38
    „21.
    Ugyanezeket tapasztaltam én is, az M1-esen állva hagynak bennünket (130-al megyünk) a Mercedesek, bmw-ék (megjegyzem, magyar rendszámmal), mert nekik már be van épitve a kocsiba, hogy elözniük kell vagy más utakon teherautóvezetök áthajtanak a piros lámpán, pedig a munkahelyük függ töle!!”
  • 23. karakter 2012. október 22. 18:28
    „Kíváncsi lennék egy statisztikára, hogy mennyi baleset van az autó rossz műszaki állapota miatt, és mennyi vezetői hibából. Szerintem az időszakonkénti KRESZ és forgalmi vizsga bevezetése hatásosabb lenne.”
  • 22. friedel 2012. október 22. 18:11
    „20.
    A megyéket, ezt mindenki tudja.”
  • 21. miracle 2012. október 22. 18:07
    „friedel
    Pont nálunk udvariaskodnának a sofőrök egy idegen rendszám láttán, ahol piros lámpát, záróvonalat nem tisztelnek, autópályán 130-cal haladót letolnak.”
  • 20. gte325 2012. október 22. 17:57
    „de milyen "területeket" akartok megkülönböztetni? Magyarország egy terület, még ha háromszor ekkora lenne is...”
  • 19. friedel 2012. október 22. 17:41
    „17. állampógár
    Évente 20000 összejön.

    Mankapunka
    Az "ilyen apróságoknak" köszönhetem, hogy eddig egyetlen balesetem se volt.”
  • 18. friedel 2012. október 22. 17:05
    „15.
    Ez csak egy példa volt. Mivel Magyarország az EU-hoz tartozik (ez az indoklás, legalábbis logikus), elöbb utóbb be lesz vezetve a területi rendszám. Ha nem akarod, tiltakozz ellene.”
  • 17. állampógár 2012. október 22. 16:57
    „Rendben van a negyven év de mennyi a kilométer.Az a lényeges nem az év.Feleségemnek is harminc év feletti a jogsija és egyáltalán nem vezet.Semennyit.”
  • 16. Kftimi 2012. október 22. 16:52
    „13.
    igen, a gond itt van. és a magyar 200ezret keres, a belga meg 600ezret :)”
  • 15. Pretorianus 2012. október 22. 16:49
    „"A területi rendszám azért is jó lenne, mert ha megy elöttünk lassan egy kocsi Györben más rendszámmal, akkor az talán nem ismeri ki magát és mi is óvatosabbak leszünk."
    Na, ezt az infantilis indokot terjeszd elő a kormánynak, ők biztos értékelnék. :)))”
  • 14. friedel 2012. október 22. 16:32
    „13.mankapunka
    40 éve vezetek.”
  • 13. Mankapunka 2012. október 22. 16:05
    „KfTimi

    Azt is nézd meg,hogy Belgiumban 8000 Ft. körüli árban van az egyéves műszaki vizsga. Nálunk meg a 2 éves 25000 Ft. átlagban.

    friedel Hogyha vezetnél sokat,akkor már látnád előre,hogy bizonytalan a vezetése,táblamustrán van. Ehhez nem kell másik rendszám,csak szépen kikerülöd,hogy ne izgasd pluszban hogy mész a fenekében.
    Ilyen apróságokon látszik,hogy alig vezetsz.”
  • 12. friedel 2012. október 22. 15:08
    „`5-6 éves kocsiknál azért elöfordulhat, hogy valamelyik alkatrész elhasználódik vagy esetleg olyan hibát fedeznek fel, aminek a kijavítása most még olcsó, de egy év mulva sokba kerül. A területi rendszám azért is jó lenne, mert ha megy elöttünk lassan egy kocsi Györben más rendszámmal, akkor az talán nem ismeri ki magát és mi is óvatosabbak leszünk. Már majdnem egész Európában igy van, az uj rendszám ára biztos nem lesz olyan magas, hogy ne lehessen megfizetni. Vagy tévedek?”
  • 11. miracle 2012. október 22. 13:05
    „Kftimi
    Meg olyan is, ami alig fut valamennyit, semmi baja, de menetrendszerint legombolják a kötelező műszakiztatás díját.
    A félig már szétesett kocsikat meg - akár 8 éves, akár 30 - nem szabadna átengedni.”
  • 10. Pretorianus 2012. október 22. 12:57
    „Majd jön a sötét úr/pancser/ és elmagyarázza nektek hitetlenek, hogy miért is jó és kell és kész,mert ő így látja jónak ! :))”
29 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Börtön jár a hamis gyógyszerekért 2013-tól

A szakértők óva intenek attól, hogy bárki interneten rendeljen gyógyszert. Tovább olvasom