Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Még mindig eszméletlen a fiú, akit villámcsapás ért

Továbbra is eszméletlen állapotban fekszik az Állami Egészségügyi Központ intenzív osztályán az a 17 éves fiú, akit péntek délután ért villámcsapás a Nógrád megyei Galgagután.

Jelenleg stabil az állapota, de azt még nem lehet tudni, lesz-e maradandó károsodása - számolt be szombaton az RTL Híradó.A fiú társaival a falu focipályáján játszott, amikor belecsapott a villám. Egy helyi férfi az ablakából látta, hogy mi történt és rögtön a segítségére sietett, szívmasszázzsal és mesterséges lélegeztetéssel próbálta visszahozni a fiút a klinikai halálból. Nyolc perccel később megérkezett a mentőautó is, a sérültet végül mentőhelikopterrel Budapestre szállították. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint szerencséje volt a fiúnak, mert a villámcsapás végzetes is lehet.

Egy villámcsapás akár szét is szakíthat egy emberi testet, súlyos égési sérülést okozhat, ebben az esetben azonban inkább az extrém áramütésszerű hatás érvényesült, ami szívleállást okozott. A fiatalember a klinikai halál állapotába került, ezért kellett újraéleszteni - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A szerencsétlenül járt fiút fél órán keresztül próbálták újraéleszteni a mentők, míg végül sikerült, de a fiú azóta sincs eszméleténél.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fellépnek a gárdistákkal szemben a rendőrök

Ezentúl intézkedni fog a rendőrség a gárdista egyenruhát viselők ellen - közölte szombaton kora… Tovább olvasom