Kisalföld logö

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -3°C | 6°C Még több cikk.

Még az idén vissza lehet majd lépni az állami nyugdíjrendszerbe?

A kormány azt szeretné, ha már az idén vissza lehetne lépni a magánnyugdíjpénztárakból az állami nyugdíjrendszerbe.


A kormány azt szeretné, ha már az idén vissza lehetne lépni a magánnyugdíjpénztárakból az állami nyugdíjrendszerbe - közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedd este az RTL Klub híradójában. A műsorban a kormányfő szavait ismertetve elhangzott: azon is dolgoznak, hogy az államnak befizetett nyugdíjjárulékot is mindenkinek a saját, névre szóló számláján kezeljék.

"Mi ki akarjuk nyitni a visszalépés lehetőségét minél hamarabb, azt szeretnénk, hogy a visszalépés már ebben az évben megvalósuljon" - mondta a miniszterelnök a kereskedelmi televíziónak, amely három témában kérdezte őt: a magánnyugdíjpénztárak ügyéről, a válságadóról és a személyi jövedelemadó új rendszeréről.

A hírműsor közlése szerint a magánnyugdíjpénztárakba utalt járulék felfüggesztéséről Orbán Viktor azt mondta, azoknak garantálják a kieső pénzt, akik visszalépnek az állami rendszerbe.

Akik maradnak "a mostani nyugdíjtőzsdés rendszerben", azok természetesen azzal, amit oda bevittek, saját belátásuk szerint rendelkeznek. "Az állam azonban többet oda pénzt már nem fog átutalni" - tette hozzá a kormányfő.

Orbán Viktor múlt szerdán egy budapesti rendezvényen jelentette be, hogy a kormány november elsejétől 2011. december 31-ig felfüggeszti a magánnyugdíjrendszerbe jelenleg havonta 30 milliárd forint értékben folyósított összeg átutalását.

Mint a keddi hírműsorban a válságadóról elhangzott, a miniszterelnök szerint azt nem terhelik majd át a fogyasztókra az érintett cégek, ugyanis akkor vásárlókat vesztenének. Azt mondta, a rendszerbe több biztosítékot is beépítettek.

"Ha a versenyt kijátszva akar valaki átterhelni a fogyasztókra költségeket, akkor a versenyhivatalnak a dolga, hogy föllépjen, és a fogyasztóvédelemmel is konzultáltunk, hogy erőteljesebben figyeljen a piaci változásokra és a fogyasztók érdekére" - hangsúlyozta a miniszterelnök.

A személyi jövedelemadó rendszerével kapcsolatban az RTL Klub közölte: a kormányfő szerint azok sem járnak rosszabbul, akik keveset keresnek, ezt a minimálbér megemelésével biztosítanák, de a kormány a családi pótlék rendszerét is átalakítaná.

"Gondolkodunk azon, hogy akik nagyon nagy jövedelemre tesznek szert, azok számára járjon-e vagy sem a családi pótlék. Ez egy régi vita Magyarországon" - mondta Orbán Viktor. A hírműsor közlése szerint erről egy javaslat már a kormány előtt van, de még nem döntöttek, a végső szót pedig a parlament mondja majd ki.

Olvasóink írták

114 hozzászólás
  • 114. elemér 2010. október 22. 01:49
    „Tehát a magán nyugdij az csak extra lehet és ezért igy a normális.”
  • 113. load 2010. október 21. 09:00
    „111. AHA
    Az öngondoskodás nem a minimálbéresekre szabott úri passzió.
    Azt az átlagfizetést és az ezen összeg felett keresők engedhetik meg maguknak.
    A többiek csak az állami szociális ellátórendszerben bízhatnak.”
  • 112. elemér 2010. október 21. 08:11
    „Javitás, Megkell érteni ha az ember tovább él, akkor tovább kell dolgozni. Ha ez Mo.-n nem igy van, akkor ez majd igy lessz, a statisztika szerint.”
  • 111. AHA 2010. október 21. 07:36
    „egysoproni_ 2010.10.20. 22:19
    Ne erőlködj.Az emberek 80%-a vissza fog lépni.Aki minimálbérre van bejelentve annak ez marha nagy átverés.
    Nem fizet be annyit ami fedezi majd 5 év nyugdíját.Lószar az egész.A biztosítók hizlalása.”
  • 110. load 2010. október 21. 02:04
    „107. pancser
    "A magánnyugdíjak még a befizetett összegnél is kevesebb vagyonnal rendelkeznek, 3700 milliárd vs 2800, nemhogy hozamuk lenne!"
    Pancser!
    A hír igaz, csak nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
    A magánnyugdíjpénztárak vagyona azért csökkent, mert 71 ezer biztosított visszalépett az állami rendszerbe. Értelem szerűen vitték magukkal a megtakarításaikat is.
    A hozamokkal kapcsolatosan itt egy hír az mr1 honlapjáról:
    "A 19 magánnyugdíjpénztár és 63 önkéntes nyugdíjpénztár tavalyi adatai a www.pszaf.hu honlapon érhetők el. A magánnyugdíjpénztáraknál választható portfoliós rendszer működik, ezért portfoliónként érdemes megvizsgálni és összehasonlítani a pénztári hozamokat. A kimutatások szerint a legkevésbé kockázatos klasszikus porfoliókban11,45 százalék volt az átlaghozam, a kiegyensúlyozott portfolióban 17,42 százalék, míg a növekedési portfolióban 25,62 százalék. Az átlaghozamokon belül azonban meglehetősen nagy a szórás. A különbségeket mutatja többek közt, hogy a növekedési portfolióban 9 százalék volt a leggyengébb és 34 százalék a legjobban teljesítő pénztári hozam."
    A teljes cikket itt olvashatod:
    http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/gazdasag-100409/valsag-elotti-szintet-a-nyugdijpenztarak-vagyona.html”
  • 109. elemér 2010. október 21. 00:45
    „Megkell érteni ha az ember tovább él, akkor tovább kell dolgozni. Ha ez Mo.-n nem igy van, akkor ez oda nem vonatkozik. (BBC)

    http://news.bbc.co.uk/today/hi/today/newsid_9108000/9108762.stm”
  • 108. elemér 2010. október 21. 00:31
    „Franciáknál 60-rol 62 évre emelték a nyugdij korhatárt. Ezt megszavazta a felsöház (Senate) A nyugdij reform további részleteit még vitatják. Ide tartozik a teljes nyugdij korhatár, ami 65-röl lenne 67 évre emelve. Ez ugy néz ki mint az USA-ban. Aki 62 évesen megy nyugdijban az 70% nyugdijat kap. Eu. ma is csak a francia forradalmat követi, mint a 19-ik században. Franciák vezetnek a tüntetésekben is. Többiek is kényszeritve lesznek a reformokra és figyelik a franciákat. Az állami nyugdij az ugy müxik, hogy azt finanszirozni kell. Ha sok a nyugdijas, akkor kell reform. Hol vannak az adatok hogy meddig tudja az állam igy garantállni a teljes nyugdijat ? Ilyesmit vagy tulloznak, elhallgatnak vagy ijezgetnek. Mindenesetre az állami nyugdij az alap és magán nyugdij az extra.”
  • 107. pancser 2010. október 21. 00:19
    „A magánnyugdíjak még a befizetett összegnél is kevesebb vagyonnal rendelkeznek, 3700 milliárd vs 2800, nemhogy hozamuk lenne! A kötelező belépés meg mindennek a teteje. Úgy beszélünk a magánnyugdíjpénutárról, mintha jó gazda lenne! Nem azok, mitől lennének azok? Egy pénztártag akit köteleztek a részvételre kb. úgy viszonyul a pénztárhoz amelynek tagja, mint a csepeli munkás a gyárhoz, akiknek azt mondták mienk a gyár! De ki is tudja megmondani hogyan, hány évre osszák el a pénzemet, mert én nem tudom meddig élek. Mi van akkor ha mondjuk 20 % ember azt mondja, ide a pénzt egy összegben és elkölti a gyerek lakására, vagy csak elissza. ha elfogyot meg majd jön segélyért. Az állami nyugdíj az élet végéig jár. Szóval semmi de semmi nem szól a magánpénztárak mellet az átlagdolgozó oldaláról. Különben meg A sok magánnyugdíj kedvelőnek nem kell magát megfosztani a magánnyugdíjpénztár igen magas "hozamától". Az állami nyugdíj mellett tessék tessék, senki nem tiltja, de nem léphet az állami nyugdíj helyébe. A szocialisták megint hazudnak, sajno még mindig, nem lopott itt senki, hanem a lopást előzték meg OV.-ék.”
  • 106. egysoproni_ 2010. október 20. 22:19
    „Az Európai Bizottság szerint eddigi információk alapján úgy ítélik meg, átmeneti intézkedésekről van szó, amelyek nem jelentenek tartós, inkább csak ideiglenes, egyszeri deficitcsökkentést.”
  • 105. egysoproni_ 2010. október 20. 22:16
    „104. Mankapunka!
    Ha visszalépsz akkor a saját eddig összegyűjtött vagyonod adod az államnak aminek eddig mgasabb volt a hozama mint amennyi lesz az állambácsinál. A nyugdíjpénztárak nem részesednek az ügyfelek befektetésének hozamából míz az állam kitudja, hogy mire költi majdan a hozamokat a befektetések után A törvényi előírásoknak megfelelően működésük költségeit a befizetett tagdíjakból levont, a törvény által maximált mértékű ún. működési tartalékból fedezik a pénztárak. Ily módon a nyugdíjpénztárak abban érdekeltek, hogy a pénztártagok száma, illetve a befizetett tagdíjak mértéke növekedjen. Ezt megfontolt befektetési politikával, jó vagyonkezelési teljesítménnyel és magas színvonalú szolgáltatásokkal tudják csak elérni. A pénztárak az általunk befizetett pénzek egy bizonyos részét állampapírokba fektetik ami ÁLLAMILAG GARANTÁLT befektetés! A leendő nyugdíjadnak egy bizonyos részét ki fogja garantálni ha nem vagy pénztártag? Az állam? Ha 1x eléred a nyugdíjas kort akkor vajon mennyit kapsz az államtól? Minden esetre egy 20 - 40 éves távlatban az államnak jövedelmezőbbek a pénztárak. A jelenlegi hai 30 milliárdnak az államkaszába való megjelenése csak tűzoltás lesz 1-2 évre, semmi másra nem jó!”
  • 104. Mankapunka 2010. október 20. 22:00
    „102. egysoproni_

    Nem lehet,biztos,hogy így van. Nekem is már csak a magánpénztár maradt,de amint lehet,én is visszalépek az állami,és nem a Fidest miatt,hanem a többi ember miatt.”
  • 103. egysoproni_ 2010. október 20. 21:15
    „A munkavállalók nyugdíjjárulékának már legalább ötöde a magánnyugdíj-pénztárakhoz kerül. Ennek aránya évről évre fokozatosan emelkedik. Emiatt a költségvetés fizeti meg a kieső bevételt azOrszágos Nyugdíjbiztosítási Pénztárnak, hogy az ki tudja fizetni a folyó nyugdíjakat. Viszont ha így nézzük akkor ez a rendszer 30 év múlva is iylen lesz avgyis az államnak kell állnia a nyugdíjak 100%-át míg a magán nyugdíjrendszerben ennek a 25%-tól mentesülne vagyis ennyivel kevesebbe kerülnénk majd mi nyugdíjasok. Hosszű távon ezzel csak bukik az ország, noga pillanatnyi tűzoltásnak talán jó.”
  • 102. egysoproni_ 2010. október 20. 21:10
    „101. gyagyástóni!
    Rendben talán igazad van, hogy kb 1 éve engedték meg az 50 - 60 év közöttieknek a visszalépoés lehetősőgt. Viszont jelen esetben nem megengedik, hogy visszalépj hanem olyan körülményeket teremtenek ami miatt kénytelen lesz a nagy többség vagy mindenki visszalépni! Azt is tudni kell, hogy a magánnyugdíjpénztári vagyon az ország számára amolyan utolsó mentsvárnak tekinthető, végső tartalék. Ha az ország a csőd szélére jut, ezt a vagyont magáévá teheti, megőrizvén fizetőképességét. Jellemző hogy a Bajnai kormány ezt a legviharosabb időkben sem akarta megtenni, ellenben most az adó csökkentés forrását látják e vagyonban és TB-hez visszakerülő járulék-befizetésekben.
    A magánnyugdíjpénztárak államosítása - függetlenül attül, hogy ez a kommunisták politikája, módszere volt - súloysan sérti a (még) jelenleg hatályban lévő Alkotmányt és az egyetemes emberi jogokat.

    Ugyanis a magánnyugdíj pénztárban lévő pénzeszközök jogilag MAGÁNTULAJDONT képeznek. Vagyis ha a kormány a magánnyugdíj pénztárakat államosítja, akkor lényegében hatalmi szóval az állampolgárok MAGÁNTULAJDONÁT veszi el. Ezt pedig alkotmányosan nem teheti meg. Ilyent csak diktatúrákban szokás elkövetni. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy engem az 1956-ban levert forradalom után felállt Forradalmi Munkás Paraszt kormány módszereire, gyakorlatára emlékeztet. A még jelenleg hatályos Alkotmány alapján a magántulajdon és a köztulajdon egyenlő védelemben részesül. De hát Orbán már belengette az új Alkotmányt. Az Orbán-kormány a saját politikai hibáinak következményét akarja a magántulajdon elvételével megoldani. És még mondja valaki ezek után, hogy Orbán nem a kommunizmust akarja restaurálni. A kommunizmusnak volt az egyik ismérve a magántulajdon államosítása.”
  • 101. gyagyástóni 2010. október 20. 20:43
    „99. hozzászólás egysoproni_ 2010.10.20. 20:25

    "Aki akart eddig is visszaléphetett nem?"
    Tévedsz, eddig nem lehetett, tavaly év végén engedték meg az 55-60 év közöttieknek. Akkor valahogy nem tiltakoztatok, pedig nagyon kilógott a lóláb, valamiért el akarták kerülni, hogy a magánnyugdíj pénztáraknak ne keljen fizetni.”
  • 100. nagyfulesbagoly 2010. október 20. 20:35
    „EGYSOPRONI
    ÉN IS BIZOM,DE EZEK"politikusok,jobb ,bal " MAJD 4 ÉVENTE ELDÖNTIK HOVA ROHANGÁSSZUNK?
    MAGÁN ,ÁLLAMI, MAGÁN ,ÁLLAMI

    A VÉGÉN MEG HA MEGÉRJÜK,OTT FOGUNK ÁLNI CSUPASZ SE...GEL”
  • 99. egysoproni_ 2010. október 20. 20:25
    „98. gyagyástóni!
    Aki akart eddig is visszaléphetett nem? Amúgy igen ha kötelező egy nyugdíjpénztári tagság akár nem akkor is csak köttetett egy szerződés! A tagság nem volt eddig sem kötelező érvényű mindenki számára pedig ennek ellenére nagyon sokan a pénztárakat választották!”
  • 98. gyagyástóni 2010. október 20. 20:18
    „96. hozzászólás egysoproni_ 2010.10.20. 19:40
    "Viktor felrúgta a Pénztárak és tagjai közt levő élő szerződést!"
    Milyen szerződést? Az szerinted szerződés amikor megmondják, hogy belépsz és kész.”
  • 97. Primax 2010. október 20. 19:58
    „" Ez ugy müxik hogy a dolgozók fizetik be a nyugdijt." ( elemér #23. )
    Ez nem így "műxik".
    Maradjunk ennyiben.”
  • 96. egysoproni_ 2010. október 20. 19:40
    „Orbán is tisztában van vele,hogy végső soron ezt a lopást nem hagyja jóvá az unió, se egy nemzetközi bíróság.Ez a pénzt bekalkulálják a költségvetésbe és mivel nem fog befolyni igy lesz indok a nyugdíjak csökkentéséhez és végre bosszút állhat a nyugdíjasokon mint azt anno is tette. Emlékezzetek akkor 19 ezer Ftot vett el a nyugdíjasoktól éves szinten amit az MSZP dott vissza. Ja és anno ígért 14. havi nyugdíjat is most meg sem a 13. havi nyugdíj visszaállításáról nem beszél hanem még elveszi azt a pénzt is amit a nyugdíjpénztáraknak fizetünk egy szerződés alapján! Viktor felrúgta a Pénztárak és tagjai közt levő élő szerződést!”
  • 95. egysoproni_ 2010. október 20. 19:35
    „Kár, hogy sokan anélkül mondanak véleményt, hogy a részleteket ismernék. A szocialisták nagyon is jól ismerik, hiszen Ők vezették be, igaz, hogy nem jó szántukból, hanem az IMF előírása alapján. (Ahogyan tavaly a 13. havi nyugdíj elvétele is az IMF utasítására történt )
    A kötelező magánnyugdíj pénztártagtól a közvetlenül levont 9,5 %-ból 8 % kerül a m.p.-ba, az 1,5 % megy az államiba, de ezt kiegészíti a munkáltató által az állami költségvetés részére befizetett 27 % járulék egy része is ( ebből kerül ki még az egészségügyre fordított pénz is ) A magán pénztárak a nyugdíjak 25 %-t biztosítják, a többit az állam adja hozzá a nyugdíjakhoz. Ráadásul az állam arra is garanciát vállalt 1997-ben, hogy ha valamelyik magán pénztár csődbe megy, a nyugdíjas az államtól akkor is megkapja a teljes nyugdíjat.
    Ebből levonható az a következtetés, hogy nem a 3 millió pénztártaggal szúrtak ki, hanem a pénztárakat üzemeltetőkkel, ugyanis ha nem lesz 14 hónapig befizetés, akkor nem tudják miből kifizetni az alkalmazottjaikat.
    Sajnos az állami nyugdíjbiztosítás (a nevével ellentétben) már régóta nem biztosítás jelleggel működik, mert az állam folyamatosan hozzányúlt a biztosítási pénzekhez, és a nyugdíjasok mindig annyi pénzt kaptak, amennyi pénzt az állam az éppen befolyt adókból erre szánt. Ezen próbált változtatni a magánnyugdíj-pénztár rendszere, amely során nem az államhoz folyt be a nyugdíjjárulék, hanem a befizetők egyéni számlájára. Ezt a pénzt irigyelte meg az Orbán kormány, és most másfél évig ,,kölcsönveszi" a befizetéseket. De senki, még Orbán Viktor sem tudja garantálni, hogy aki visszatér az állami rendszerbe, mennyi nyugdíjat fog kapni tíz-húsz-harminc év múlva. Én biztos vagyok benne, hogy sokkal kevesebbet, mint a befizetései után járna neki. Úgyhogy jól kiszúrtak a hárommillió magánnyugdíj-pénztár taggal és a pénztárakkal!”
114 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Schmitt Pál: az egyetemek továbbfejlesztése a romániai magyarság és az anyaország közös feladata

Az egyetemek továbbfejlesztése, oktatási kínálatának és kutatói bázisának bővítése a romániai… Tovább olvasom