Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 31°C Még több cikk.

˝Még az eget sem lehet látni˝ - a temerini fiúknál járt a börtönben a fideszes képviselő

A 2004 nyara óta börtönbüntetését töltő öt temerini magyar fiatalembert kereste fel Szerbiában Ékes Ilona fideszes parlamenti képviselő.
A 2004 nyara óta börtönbüntetését töltő öt temerini magyar fiatalembert kereste fel Szerbiában Ékes Ilona fideszes parlamenti képviselő, az Országgyűlés nemzeti összetartás bizottságának és emberi jogi bizottságának tagja.

Mint pénteken az MTI-nek elmondta, járt a Sremska Mitrovicában őrzött Horváth Árpádnál és Szakáll Zoltánnál, valamint a februárban egy belgrádi börtönbe átszállított Illés Zsoltnál, Máriás Istvánnál és Uracs Józsefnél is.

Ékes Ilona szerint a Sremska Mitrovicán maradt fiatalok mentálisan és fizikailag is jól vannak, a Belgrádban lévőket viszont nagyon szigorú körülmények között őrzik - a börtön "egy erődítmény, ahonnan még talán az eget sem lehet látni". És mivel kétszemélyes zárkákban vannak a fiatalok, nem dolgozhatnak, nincs értelmes tevékenységük, nagyon rosszul érzik magukat. Uracs József ráadásul egy szerb elítélttel van egy zárkában, így magyarul se tud beszélni senkivel - mondta el.

A képviselő érdeklődésére azt a választ kapta a börtönparancsnokoktól, hogy a fiatalok biztonsága érdekében vitték át hármójukat Belgrádba.

Ékes Ilona Újvidéken találkozott a vajdasági ombudsmannal is, aki tőle értesült az átszállításról.

Az öt fiatalt 2004 nyarán ítélték el összesen hatvanegy évi börtönre, mert Temerinben súlyosan bántalmaztak egy - szerb nemzetiségű - férfit.

Olvasóink írták

  • 3. blaze 2012. június 23. 08:54
    „1. fortuna54
    Mielőtt hozzászólsz valamihez, esetleg kicsit olvassgass utána a történteknek is!”
  • 2. torabora 2012. június 23. 05:53
    „1.És hány magyart vertek már ott véresre,gondolkozz már okostojás.”
  • 1. fortuna54 2012. június 22. 18:14
    „Az összeverés helyet inkább akkor nézték volna az eget.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sajtó-helyreigazítási per: Gyurcsány három keresetét elutasították

Egyebek mellett azt kérte, hogy a Pécsi Újság jelentesse meg: jogszerűen szerezte a diplomáját, és ezt a pécsi egyetem ki is mondta. Tovább olvasom