Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Médiatanács: minden, a Klubrádiót érintő lépés összhangban van a jogállami normákkal

A médiatanács minden Klubrádiót érintő lépése összhangban volt, van és lesz a jogállami normákkal; a vitatott kérdések kivétel nélkül bírósági szakaszban vannak - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szóvivői irodája tényként rögzítette, hogy a Klubrádió annak ellenére is folyamatosan szól, hogy tulajdonosának véleménye szerint folyamatosan el akarják hallgattatni.

A közlés szerint a Médiatanács jelentős mértékben, sokmillió forinttal csökkentette a Klubrádió vidéki frekvenciahasználati díjait, a rádiót működtető üzleti vállalkozás tulajdonosa pedig ezt a kedvezményes díjat sem fizeti meg.

A médiatanács - mint minden más esetben - így a Klubrádió esetében is a vitás ügyek olyan megoldásában érdekelt, ami garantálja a rádiós piac etikus, mindenkire nézve egyforma szabályok szerinti működésének biztonságát. "Bár egyes vélemények ismeretében úgy fest, mintha ebben nem feltétlenül kívánna mindenki partner lenni" - fűzték hozzá.

Kifejtették, hogy szemben a korábbi súlyos demokratikus deficitet jelentő joggyakorlattal az új médiatörvénynek köszönhetően minden érintett, így a Klubrádió is jogorvoslati eljárásokat kezdeményezhet a médiatanács döntéseivel szemben.

Hozzátették, hogy a bonyolult jogi hátterű ügyek megoldásának legbiztosabb és legrövidebb útját az eljárások jóhiszeműségének megkérdőjelezése helyett a tények, egymás jogállami lépéseinek tiszteletben tartása és a józan ész szavának követése jelenti.

"Biztosak vagyunk abban, hogy ezt és csakis ezt az utat követve kivétel nélkül minden vitás ügy jogállami megoldása megtalálható" - olvasható a közleményben.

A Klubrádió és hálózatos partnerei szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa lassan egy éve nem tesz eleget a jogerős ítéletekben rögzített kötelezettségeinek, ezzel pedig sokmillió forintos kárt okoz a rádióknak. Hétfői közlésük szerint nem a rádiók tartoznak a médiatanácsnak, hanem épp fordítva.

Olvasóink írták

  • 4. load 2013. január 20. 10:12
    „"Biztosak vagyunk abban, hogy ezt és csakis ezt az utat követve kivétel nélkül minden vitás ügy jogállami megoldása megtalálható"
    Már amennyiben jogállami megoldásnak tekinthető az, ha a médiatanács három jogerős bírosági döntés ellenére, három éve sem adja a 2010-es pályázaton elnyert 95,3-as frekvenciát.
    Itt a példa mindenki számára.
    A jogerős bírósági ítéleteket nem kell végrehajtani!”
  • 3. dödike 2013. január 20. 09:10
    „Magyarázzák az elégtelen bizonyítványt.”
  • 2. load 2013. január 20. 01:47
    „Tudjuk.
    Úgy jogszerű, mint ahogy a "hetenkénti" azonos a "háromhetenkénti"-vel.
    Orbán<moderálva> ne a törvények értelmét és szellemét nézd, hanem a betűjét.
    Ez utóbbit könnyebb félremagyarázni.”
  • 1. embertelen 2013. január 19. 15:26
    „Kár az erölködésért, ugyis mindenki tudja, hogy hazudnak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hó alatt a Dunántúl: balesetek, elakadt járművek, megközelíthetetlen települések

29 település továbbra is megközelíthetetlen. Számos mellékút járhatatlan. Tovább olvasom