Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

MDF–Fidesz feszültség

Nagy Tamás, a Győr-Moson-Sopron megyei 7. számú választókerület (Sopron és környéke) MDF-es jelöltje igazgatói kinevezéstől esett el politikai szerepvállalása miatt – állítja a párt megyei elnöke.
Nagy Tamás, a Győr-Moson-Sopron megyei 7. számú választókerület (Sopron és környéke) MDF-es jelöltje igazgatói kinevezéstől esett el politikai szerepvállalása miatt – állítja a párt megyei elnöke. A közgyűlés elnöke, Szakács Imre cáfolja, hogy a politika döntött volna; a Fidesznek egy másik jelölt pályázata jobban tetszett.

– Tavaly ősszel adtam be pályázatomat a soproni József Attila Gyermekvédelmi Központ igazgatói állására – mondta el a Kisalföldnek Nagy Tamás parlamenti képviselőjelölt. – Végzettségem megfelelő, korábban öt évig pedagógusként dolgoztam, a fogyatékkal élők oktatásában vettem részt. Másfél évtizede vagyok elnöke a Fogyatékos Gyermekek Oktatásáért Alapítvány kuratóriumának, valamint alapítója és kuratóriumi tagja a Halmozottan Sérült Gyermekek Fejlesztéséért Alapítványnak. Úgy gondoltam, sikerrel indulhatok a pályázaton.

Öten jelentkeztünk, a szakmai bizottság 7–0 arányban az én pályázatomat tartotta egyedüliként alkalmasnak arra, hogy a megyei közgyűlés elé kerüljön. A decemberi ülésen azonban döbbenten tapasztaltam, hogy a szakma javaslata ellenére a fideszes többségű közgyűlés nem áll mellettem. Ellenszavazatot ugyan nem kaptam, de a képviselők tartózkodása miatt nem lett meg a kinevezéshez szükséges többség. Furcsának találtam, hogy a közgyűlés fideszes elnöke, Szakács Imre a bizottságban még mellettem voksolt, a szavazáson viszont már megváltoztatta véleményét.

Szabó: „Barátságtalan lépés"

Az eset kapcsán Szabó Miklós, az MDF megyei elnöke, a megyei önkormányzat alelnöke elmondta: a gyermekvédelmi központ igazgatói állására kiírt pályázat bírálóbizottsága, melyben szakemberek és az intézmény dolgozói vettek részt, egyhangúlag támogatta Nagy Tamás igazgatói kinevezését. Ennek ellenére ezt a megyei közgyűlés többsége nem támogatta.

– Ezt mi barátságtalan lépésnek tekintjük koalíciós partnerünk részéről. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke ennek kapcsán közölte, azért nem támogatják Nagy Tamás kinevezését, mert politikai szerepet vállal, országgyűlési képviselőjelöltként indul. Tudomásom szerint az esetről Nagy Tamás az országos pártvezetést is tájékoztatta – jelentette ki a demokrata fórum megyei elnöke.

Nagy Tamás elmondta, jelenleg a gyermekvédelmi központ utógondozási részlegét vezeti. A közgyűlés februári ülésén ismételten kiírta a pályázatot, amit nyáron bírálnak el. Reményei szerint addigra már háttérbe szorulnak a politikai szempontok. Azzal kapcsolatban, hogy miért most hozta nyilvánosságra a történteket, azt válaszolta: „Eddig úgy gondoltam, egyéni esetről van szó, most viszont arról értesültem, az országban több helyen is hasonló helyzetbe kerültek MDF-es politikusok. Tanulságképpen, a demokrácia védelmében mondtam el a történteket."

Szakács: „Más volt a favoritom"

Szakács Imre megyei elnök a Kisalföldnek határozottan cáfolta, hogy politikai döntésről lett volna szó, s azt még inkább, hogy ezt ő valaha is kimondta. Nagy Tamás pályázatát ő is jónak tartotta, s az is igaz, hogy a jelölőbizottságban maga is igent nyomott  a neve mellé. Neki azonban más volt a favoritja, akire szintén igennel szavazott, s akinek pályázatát jobbnak tartotta. Arra a felvetésünkre, hogy mégiscsak Nagy Tamás volt az egyetlen az öt pályázó közül, aki egyhangú támogatást kapott a bizottságtól, azt felelte: a szakmai „előzsűri" hét tagjából négy MDF-es vagy a párthoz közel álló személy volt, így tisztán szakmaiságról nem biztos, hogy lehet beszélni.

  Szakács azt hangsúlyozta, ő a 41 tagú testület egy szavazattal bíró képviselője, így rajta csupán ezt lehet(ne) számonkérni. Értetlenül áll azonban a felvetés előtt, s főképp azt nem érti, hogy ha ez ekkora tüske volt az MDF-ben és a jelöltben, 
miért csak három hónappal a szavazás után álltak ezzel a nyilvánosság elé. Azt is kiemelte, hogy a megválasztáshoz 21 igennek kellett volna lennie Nagy neve mellett.

Nagy pályázzon újra!

Felvetettük erre, hogy  a teljes Fidesz- frakció Nagy Tamás ellen szavazott, ami azt mutatja, mégiscsak volt  pártdöntés a nemleges voks mellett. Azt válaszolta: a jelölőbizottságban rajta kívül még egy képviselőtársa volt, aki vele azonos álláspontot képviselt. Véleményüket pedig megosztották a többiekkel, ezért támogattak ők egy másik pályázót.   Ezzel együtt is arra biztatja Nagy Tamást, hogy pályázzon újra, de legalább ennyire bízik abban is – tette hozzá –, hogy az ő favoritja is megpróbálja még egyszer.

Nagy Tamás MDF-es jelöltsége  – tette  még a végén hozzá – nemhogy hátrányt, sokkal inkább előnyt jelent, hiszen a megyei közgyűlés többségét csak a demokrata fórum képviselőivel tudják biztosítani.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Márciusi letölthető sudoku!

Folytatódik Sárdi Tibornak, az "Ész Ász Top 100" játék győztesének új logikai játéka a sudoku.… Tovább olvasom