Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Matthäus távozik?

Német lapértesülések szerint Lothar Matthäus szerdán Münchenben tárgyal a Bundesligában sereghajtó 1. FC Nürnberg vezetőivel az esetleges közös munkáról. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerint azonban nincs kapitánykérdés.

labdarúgás

A frankföldi klub a gyenge eredmények miatt hétfőn menesztette a csapatot eddig irányító Wolfgang Wolfot, s Michael A. Roth, az egyesület elnöke kedden úgy nyilatkozott: Lo- thar Matthäust is a lehetséges utódok között tartják számon.
„ A Nürnberg új edzőt keres, engem pedig érdekel a feladat, hogy visszatérjek a Bundesligába” – mondta a német sajtónak Matthäus.
Ganczer Gábor, az MLSZ sajtófőnöke az MTI-nek azt mondta: a szakembernek december 31-ig érvényes a szerződése, s a kapitány sorsáról a szervezet elnöksége dönt következő ülésén, amelyre a tervek szerint november első felében kerül sor.
Bozóky Imre, a szövetség elnöke a Svédország elleni, szeptember 7-i világbajnoki selejtező után úgy nyilatkozott, hogy szeretne szerződést hosszabbítani Matthäusszal. A szövetség első emberét és főtitkárát, Berzi Sándort szerdán délelőtt nem lehetett elérni, mindkettejüknek ki volt kapcsolva a telefonja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

kártérítést követel

Tízezer eurós (2,5 millió forint) kártérítést kér a Német Olimpiai Bizottságtól (NOK) Karen König… Tovább olvasom