Kisalföld logö

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia 1°C | 6°C Még több cikk.

Másodfokon is pert vesztett a CIB devizahitel-ügyben

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla pénteken kihirdetett jogerős határozatában helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék CIB Bank ügyében szeptember 30-án hozott elsőfokú ítéletét, amelyben elutasította a hitelintézet magyar állam elleni, devizahitelekkel kapcsolatos keresetét, és kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 650 ezer forint + áfa másodfokú perköltséget.
A Fővárosi Ítélőtábla nem találta megalapozottnak a felperes hitelintézet alkotmánybírósági eljárásra, illetve az Európai Bíróság előtti előzetes döntéshozatali eljárásra és a másodfokú tárgyalás felfüggesztésére irányuló indítványát sem, ezért elutasította.

A bíró szóbeli indoklásában kifejtette, hogy az ítélőtábla álláspontja szerint mindegyik általános szerződési feltétel (ászf), illetve egyedileg meg nem tárgyalt kikötés tekintetében sérül az átláthatóság, az egyértelműség, illetve az érthetőség, világosság követelménye, erre tekintettel a másodfokú bíróság nem látta szükségesnek a többi feltétel vizsgálatát és az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Luxusautókra szakosodott bűnszervezetet számoltak fel Budapesten

Luxusautókra szakosodott bűnszervezetet számolt fel a rendőrség - jelentette be pénteki… Tovább olvasom