Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Martonyi: az egész EU érdeke, hogy ne csökkenjenek a kohéziós források

Martonyi János külügyminiszter szerint az egész Európai Unió érdeke, hogy ne csökkenjenek a kohéziós politikára fordítandó források a következő költségvetési időszakban.
Martonyi János külügyminiszter szerint az egész Európai Unió érdeke, hogy ne csökkenjenek a kohéziós politikára fordítandó források a következő költségvetési időszakban (2014-2020), mert ez a gazdasági növekedés egyik legfontosabb forrása a tagállamokban.

A tárcavezető kedden Budapesten tárgyalt Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztossal az Európai Bizottságnak a 2014 és 2020 közötti pénzügyi keretre vonatkozó javaslatáról és a kohéziós politika jövőjéről. Közös sajtótájékoztatójukon a külügyminiszter kiemelte, Magyarország célja, hogy ne csökkenjenek az országnak jutó támogatások, mert ha a jelenleg javasolt számok változatlanok maradnak, lényeges veszteség érné a következő hét évben a mostani költségvetési időszakhoz képest.

Tájékoztatása szerint tartanak az egyeztetések, és remélhetőleg megoldható a sajátos magyar probléma. Abban egyetértés van - mutatott rá -, hogy nem a rendszer egészét kell megváltoztatni, hanem csak egyes országoknak kell jobb megoldást találni.

Az MTI kérdésére azt mondta, később a kormány majd eldönti, hogyan reagál, ha mégsem sikerülne elérni, hogy ne csökkenjenek a Magyarországnak szánt források, ezzel a lehetőséggel azonban egyelőre nem számolnak. Ha mégis így lenne, a kormánynak határozottabb álláspontot kellene kialakítania, de "ennek még nincs itt az ideje" - vélekedett.

Emlékeztetett: Magyarországnak kiemelten fontos, hogy az uniós költségvetésben változatlanok maradjanak a kohéziós források. Hangsúlyozta, az Európai Bizottság "érti és érzi" a problémát.

Johannes Hahn azt mondta, a nettó befizető tagállamoknak is meg kell érteniük, hogy a kevésbé jó helyzetben lévő országoknak juttatott kohéziós támogatások számukra is hasznosak. A kohéziós politika a gazdasági válság kezelésében is segíthet - tette hozzá.

Álláspontja szerint a kohéziós politika nem jótékonykodás, hanem befektetés az emberekbe, régiókba, vállalatokba, és az a cél, hogy javítsanak ezeknek a befektetéseknek a minőségén.

Johannes Hahn a nap folyamán megbeszélést folytatott Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével is. A szaktárcának az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a találkozón a jelenlegi uniós költségvetési időszak tapasztalatai mellett szó esett a 2014-2020-es büdzsé tervezési feladatairól.

Balog Zoltán ismertette a tárca munkájához kapcsolódó uniós és hazai források összehangolásának tervezett mechanizmusát, és arról tájékoztatta az Európai Unió regionális ügyekért felelős biztosát, hogy a területért a jövőben önálló miniszteri biztos felel.

A megbeszélésen Johannes Hahn méltatta Magyarországnak az európai roma keretstratégia létrejöttében betöltött szerepét - közölte a minisztérium.

Olvasóink írták

  • 2. load 2012. június 05. 22:43
    „Martonyi úrnak igaza van.
    Az Unió jelenlegi, meghatározó vezetői tényleg azt gondolják és hiszik, hogy a globalizálódó világban az Európai Uniónak csak akkor van esélye világpolitikai és gazdasági tényezőnek maradni, ha a tagországok külpolitika, adópolitika, katona politika, környezetvédelem, oktatás, egészségügy, munkavállalás és migrációs, és még sok más kérdések eseteiben is meg tudnak egyezni, és törekedni a közös célok, a versenyképesség növelése, az európai kulturális hegemónia megőrzése érdekében.
    Kár, hogy az éppen felzárkóztatni szándékozott országok némely politikusa, kicsinyes hatalmi érdekei mentén gazdasági szabadságharcot és függetlenségi háborút folytat az egységesítési törekvések ellen.
    A helyzetünk ennek következtében nagyon kiéleződött.
    A tét, az Unió fennmaradása, vagy szétszóródás.
    Henry Kissingernek igaza van.
    Ha világpolitikai kérdésekben pl az Egyesült Államok elnöke beszélni akar az Európai Unió vezetőjével, nincs egy telefonszám, amit felhívhatna.
    Európa még nem is egységesült, máris széthullani készül.”
  • 1. fortuna54 2012. június 05. 21:11
    „Martonyi ur nem ismeri ezt a mondást,segits magadon,az isten is megsegit? A netto befizetö államok adópénzéböl járni csárdást? Mi lehet az a határazottabb lépés?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Korrupció: újabb két rendőri vezetőt vettek őrizetbe

Kedden újabb két rendőrt hallgattak ki, majd vettek őrizetbe korrupciós bűncselekmény megalapozott… Tovább olvasom