Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Martonyi: a jegybanktörvény-javaslatot nem vonják vissza, de módosítják

A jegybanktörvény-javaslat visszavonására nem kerülhet sor, csak a módosítására, mert január 1-jén életbe kell lépnie az új alkotmányos rendnek és ennek része az említett jogszabály.
A jegybanktörvény-javaslat visszavonására nem kerülhet sor, csak a módosítására, mert január 1-jén életbe kell lépnie az új alkotmányos rendnek és ennek része az említett jogszabály - mondta Martonyi János külügyminiszter szerdán az MR1-Kossuth Rádiónak.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a napokban levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a kormány vonja vissza a jegybanktörvény módosításáról, valamint a pénzügyi stabilizációról szóló javaslatot.

A külügyminiszter a 180 percnek elmondta: sem a jegybanktörvény módosítására vonatkozó javaslatot, sem a stabilizációs törvényjavaslatot nem vonják vissza. Ugyanakkor a jegybanktörvény ügyében az Európai Központi Bank javaslatainak túlnyomó részét elfogadják.

A külügyminiszter megjegyezte, hogy tudomása szerint a módosító javaslatok már meg is születtek a törvényjavaslathoz. "Tartalmi kérdésben, reményeink szerint nem lesz gond" - tette hozzá. A stabilizációs törvénnyel kapcsolatban azt mondta: ennél nem egészen világosak a kifogások, "ha csak az nem, hogy nem volt kellő ideje a bizottságnak, hogy minden részlettel megismerkedjen".

A tárcavezető hangsúlyozta: ez egy nagyon szigorú törvény, bizonyos szempontból túlmegy a jelenleg hatályos uniós szabályozáson is. "Éppen az a gond, úgy tűnik, hogy ez egy túlságosan szigorú rendszert hoz létre, és azt mintegy megmerevíti azáltal, hogy nehezen lehet majd ezeket a követelményeket oldani" - fűzte hozzá.

Martonyi János szerint "mi egy olyan gyors változáson megyünk keresztül, ami sokszor követhetetlen a külvilág számára (...), és ennek során elég komoly érdekeket sértünk". Ugyanakkor - tette hozzá - az is igaz, hogy "mi sem vagyunk mindig tökéletesek, talán nem vagyunk mindig körültekintőek, mondjuk az időzítés szempontjából sem".

A tárcavezető azt is hangsúlyozta, hogy a magyar kormányt ért vádak viszont gyakran megalapozatlanok és "valamilyen sajátos politikai indíttatásból fakadnak". Az Európai Bizottság szóvivője kedden közölte, hogy José Manuel Barroso bizottsági elnök levelet írt Orbán Viktornak, ebben azt javasolta, hogy vonják vissza a két törvényjavaslatot. Levelében az elnök aggodalmát fejezi ki a magyar jegybankot érintő törvénymódosítási javaslattal kapcsolatban.

Olvasóink írták

  • 1. load 2011. december 22. 00:36
    „A Standard&Poor´s szerdán leminősítette Magyarországot, így már két hitelminősítő is bóvli kategóriába tartja nyilván a magyar adósságot. A hitelminősítő közölte: véleménye szerint a magyar kormány elmúlt egy évben hozott intézkedései hátráltathatják a gazdasági növekedést azáltal, hogy csökkentik a bankok hitelezési, illetve a vállalatok beruházási készségét. A Nemzetgazdasági Minisztérium a leminősítésre reagálva azt közölte: az S&P döntése nem Magyarországról, hanem az euró válságáról szól. Szakértők szerint a leminősítés az állampapírpiacon hozamemelkedést és forintgyentgülést hozhat, ez pedig a jelenleginél nagyobb adósságterhet jelentene az államnak.
    http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111221-leminositette-magyarorszagot-a-standard-and-poors-hitelminosito.html
    A Nemzetgazdasági Minisztériumnak meg nem kell hinni!
    Képtelenek bármit is eltalálni, ami infláció, GDP, vagy költségvetési hiány.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Perközösség alakul a magánnyugdíjpénztárak megmentésére

Perközösséget szervez a magánnyugdíjrendszerben maradt tagokból a vegyipari szakszervezet, hogy a… Tovább olvasom