Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Marihuánáért váltották be a hamis pénzt

Két szentgotthárdi szórakozóhelyen hamis tízezressel fizettettek. A személyek kihallgatása után kiderült, a pénzt azért kapták a szentgotthárdi fiatal K. J.-től, hogy azokat beváltsák. Cserébe marihuánát kaptak.
A házkutatások során két személytől került zöldes színű növényi törmelék, amely az előzetes szakértői vélemény alapján marihuána. Az illetékes rendőrkapitányság pénzhamisítás bűntette és visszaélés kábítószerrel vétsége miatt folytat eljárást.


Fülest kaptak

Szeptember elején kaptak fülest a szentgotthrádi rendőrök, hogy Nagyrákoson a helyi klub-helyiségben az esti órákban három zalalövői lakos, valamint zalaegerszegi társuk kábítószert fog majd árusítani. A helyszínen a Körmendi Rendőrkapitányság rendőri megállapították, hogy a helyiségben tartózkodó személyek közül többeknél található kábítószer gyanús anyag. Ekkor a rendőrkapitányságra 13 főt állítottak elő.
Az ügyben kilenc helyen házkutatás tartottak, így egy újabb személynél, egy gutorföldi lakosnál növényi törmelék maradvány, illetve gyantás anyag került elő. Az illető vizeletvizsgálata szintén pozitív eredményt mutatott. A vallomások során kiderült, hogy egy szintén zalaegerszegi férfinél is kábítószer található. Lakásában három tő indiai vadkenderhez hasonló növényt foglaltak le. Az ügyben a szakértők kirendelése megtörtént, annak vizsgálat eredménye még nem érkezett meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kábítószer ültetvényeket számoltak fel Vasban

Körmend környékén két alkalommal különböző mennyiségű kábítószert foglaltak le a Vas megyei… Tovább olvasom