Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Maradnak a kistérségen kívül

Rábacsanak önkormányzata továbbra is az intézmények biztonságos működtetését tekinti a legfontosabb feladatnak. Emellett a siker reményében pályáznak a kultúrház rekonstrukciójára.
Rábacsanak önkormányzata az elmúlt évben 78 millió forintból gazdálkodott. Az állami és saját bevétel mellett 12 milliós „önhikis” támogatásban részesült a csaknem hatszáz lelkes település. Tavaly az összes pályázati támogatás 16 millió forint volt.
– Az iskolánk és az óvodánk jelenleg is biztonságosan működik – mondta Telekesi József polgármester.
„ Éppen azért nem léptünk be a többcélú kistérségi társulásba, mert szeretnénk megtartani az intézményeinket. Ugyanakkor tudjuk, hogy a társulást az állam támogatja. Azonban az ottani kritériumok alapján be kellene zárnunk az iskolát, és ezt nem akarjuk.”
– Különben nem értjük, hogy miért nem járhatnak kistelepülési iskolákba a gyerekek. Például a nálunk végzett diákok sohasem vallottak szégyent a közép- és főiskolákon, vagy az egyetemeken. Tehát ragaszkodunk az iskolához, mint a többi öt-hatszáz lelkes falu. Megfigyeltük, hogy a kistérségi társulásba a nagy- és a kisfalvak léptek be. A nagyoknak nincs gondjuk az iskolával, a kicsiknek viszont intézményük nincs.
Telekesi József szerint nagy dolgok nem történtek a beruházások, fejlesztések terén, de az sem elhanyagolható, amit saját erőből, vagy egy-egy sikeres pályázat segítségével megvalósítottak. Így elkészült a templom díszkivilágítása 800 ezer forint saját forrásból. Új utcanévtáblákat helyeztek ki, befejeződött az ötszáz méter hosszú Vörösmarty utca aszfaltozása, még a padka rendbetétele van hátra. Erre a munkára 4 millió forintot nyertek, az összköltség 6 millió 800 ezer forint. Miként a polgármester fogalmazott, csinosítgatták az orvosi rendelőt és a polgármesteri hivatalt.
A falu vezetője szerint idén is az intézmények biztonságos működtetését tartják a legfontosabb feladatuknak. Az egyik buszfordulót aszfaltozni kell, erre a célra pályázatot nyújtanak be. Ugyancsak aszfaltozásra vár az Erzsébet utca, ha sikeres lesz a pályázat. Tervezik egy játszótér elkészítését, várják a pályázat elbírálását. Idén felavatják Rábacsanak címerét és zászlaját, hisz eddig ez elmaradt. Pályázati lehetőséget keresnek a kultúrház rekonstruk-

ciójára, valamint a csapadékvíz-elvezető rendszer rendbetételére.
Telekesi József még nem döntötte el, hogy megméretteti-e magát az őszi önkormányzati választáson.
– Tizenhat éve vagyok polgármester és emellett főállásban is dolgozom egy kft.-nél. Ezért alaposan át kell gondolnom a jövőt – vélekedett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyerjen mozijegyet az Üvegtigris 2. című filmre!

Nyerjen két jegyet az "Üvegtigris" című magyar vígjátékra, a győri Lloyd moziba! Tovább olvasom