Kisalföld logö

2018. 02. 24. szombat - Mátyás -8°C | 2°C Még több cikk.

Már száz eltűnt gyereket hoztak haza

Tavaly 16, az elmúlt években pedig több mint száz külföldön bajba került gyermek hazahozatalát és szükség szerint további elhelyezését segítette a magyar állam - írta szombati számában a Magyar Nemzet Rétvári Bencére, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkárára hivatkozva.
A politikus Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő kérdésére ismertette a kormányzat gyermekeltűnésekkel kapcsolatos intézkedéseit.

Rétvári Bence elképzelhetetlennek nevezte a gyermekeltűnések problémájának megoldását a szakmaközi együttműködés és a nyilvánosság bevonása nélkül, ezért a tárca ellátja a segélyvonalak szakmai kontrollját, hozzájárul működtetésükhöz, és ösztönöz minden olyan kezdeményezést, amely a segélyvonalak népszerűsítésére irányul. Kiemelte a Gyermekkrízis Alapítvány által működtetett Kék Vonalat, ami a 116-000-s számon ingyen elérhető.

Beszámolt arról is, hogy uniós program keretében hazánkban már lehetőség nyílik olyan továbbképzés kidolgozására, amely felkészíti a szakembereket a szökések megelőzésére, és segítséget nyújt a kallódó gyerekekkel végzett esetmunkában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

ÁNTSZ: több európai országban kiterjedt influenzajárvány van

Főleg Európa nyugati és északi részén fokozódott az influenza aktivitása az elmúlt héten. Tovább olvasom