Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Már nem ismernek határokat

Negyedik alkalommal mutatkozott be az Aus der Pforte címmel Ágfalva és három ausztriai település által másfél éve indított magazin. A hétvégén megnyitották a határátkelőket és a közös történelmi múltat együtt idézték fel a falvak lakói. Kiderült: mindegyik település a határnyitás mellett áll ki.
Negyedik alkalommal találkozott egymással az Aus der Pforte (A kapuból) című közös magazin megjelenése kapcsán Ágfalva, Somfalva (Schattendorf), Lépesfalva (Loipersbach) és Sopronkertes (Baumgarten) lakossága a hétvégén. A találkozó a magazin bemutatásán kívül a közös történelmi múlt felelevenítésére és a határnyitás iránti szándék kinyilvánítására is szolgált. Korábbi információk szerint Ágfalva és Lépesfalva között júliusban nyílna „kishatárátkelő”, a szándékot ugyanis mindkét település megerősítette, a két ország hatóságai egyelőre azonban még nem engedélyezték a határnyitást.
„ Korábban teljesen természetes volt, hogy közös a múltunk, közösek a gyökereink, a határok azonban megszüntették a kapcsolatokat.”
– Most úgy tűnik, visszakapjuk, vagy inkább visszaszerezzük azt, amit elvettek tőlünk – fogalmazott Böhm András, az ágfalvi német nemzetiségi önkormányzat elnöke, helytörténész. – 2004 decemberében jelent meg az Aus der Pforte első száma, ami ismét elmélyítette a települések közötti kapcsolatot. Ez a magazin már nem ismer határokat. Azokat a határokat, amelyek egyelőre még elválasztanak minket, de rövidesen leomlanak. Mindannyian szeretnénk, ha már júliusban szabadon járhatnánk egymáshoz gyalogosan vagy kerékpárral, de a hatóságok engedélye egyelőre késik.
– 15 éve határőrtisztként nem gondoltam volna, hogy testvérközségként együtt ünnepelhetünk majd – tette hozzá Gaál István, Ágfalva polgármestere.

– Akkor csak családon belül beszélhettünk a közös múltról. Öröm, hogy már nyíltan kimondhatjuk és „nem visznek el”. A határoknak végleg le kell omlaniuk, Ágfalva pedig utat fog építeni, amin szabadon eljuthatunk egymáshoz.
Rossmann Walter, az Aus der Pforte szerkesztője elmondta, amikor elindították a folyóiratot, az volt a cél, hogy megőrizzék a közös történelmet. Most azonban örömmel várják, hogy a határnyitással újra egymásra találjon a régió két része. Mint megtudtuk, a következő szám középpontjában az ’56-os események lesznek. Riportok készülnek azokkal, akik akkor elhagyták Magyarországot és Ausztriában telepedtek le.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holland győzelem a szerbek ellen

Hollandia szokásos labdatartó játékát kiválóan játszva gyors szélsőinek köszönhetően legyőzte a… Tovább olvasom