Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Már nem a Fidesz tábora a legnagyobb

Csökkent az elmúlt hónapban a Fidesz tábora, és érzékelhetően bővült a bizonytalanok csoportja - állapította meg novemberi elemzésében az Ipsos.
A közvéleménykutató - a november első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatása eredményeit ismertetve - az MTI-vel pénteken azt közölte: a Fidesz az elmúlt egy hónapban annyi szavazót veszített el, mint amennyit a parlamenti választások óta összegyűjtött.

Az október eleji 35-ről 30 százalékra csökkent a kormánypárt tábora. Ebből a visszaesésből az ellenzéki pártok keveset profitáltak, csak a Jobbiknak és az LMP-nek emelkedett a támogatottsága kissé, 1-1 százalékponttal: az előbbi a múltkori 12-ről 13-ra, az utóbbi 3-ról 4 százalékra bővítette táborát. A baloldali ellenzéki pártok hívei valamivel, 1-1 százalékponttal kevesebben lettek: az MSZP mögé 11 százalék sorakozik fel, a DK és - az ebben a formában utoljára mért - Együtt-PM 2-2 százalékra számíthat. A politikailag passzívak, bizonytalanok csoportja érzékelhetően bővült: 31-ről 35 százalékra - mérte az Ipsos.



A cég adatai szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz 48 százalékon áll, az elmúlt egy hónapban 7 százalékpontot veszítettek, de előnyük így is tetemes. Amíg a Jobbik és az MSZP az összes választókorú körében szoros versenyt fut, addig ebben az aktív körben egyértelmű a jobboldali párt előnye. Az Ipsos szerint Jobbiknak sokkal nagyobb az aktivitási szintje mint a szocialistáknak, és ennek következménye, hogy a biztos pártválasztók 21 százaléka voksolna a Jobbikra, 15 százaléka az MSZP-re. Az LMP 6 százalékos, az Együtt-PM és a DK 2 százalékos.

"Az önkormányzati választások és az elmúlt hetek tüntetéseket kiváltó belpolitikai eseményei megmozdították a pártpreferenciákat, de ez javarészt csak a Fidesz szavazóvesztésében és ezzel párhuzamosan a pártoktól távolságot tartók arányának növekedésében érhető tetten" - közölte az Ipsos.

Elemzése szerint a kormánypártot elhagyók főképpen a fiatalok, a középkorúak, a középrétegek, a 10 ezer fő alatti városok lakói között találhatók. Ezek olyan társadalmi közegek, amelyekben a Fidesz kimagaslóan jól szerepelt az idei három választáson. Az itt, a párt támogatói derékhadát jelentő rétegekben elszenvedett 10-12 százalékpontnyi visszaesések következtében némileg megváltozott a Fidesz-tábor társadalmi karaktere, nagyon szokatlan például az, hogy az életkor emelkedésével egyre nagyobb a párt támogatottsága - írta az Ipsos.

A 30 év alattiak körében 24, az ezt követő, 50 évesekig terjedő korosztályban 29 százalék - mindkét csoportban a Jobbik áll a második helyen. Az 50-65 év közöttiek 33, a náluk idősebbek 37 százaléka fideszes - ezekben a kategóriákban az MSZP követi a kormánypártot. Az is új fejlemény - áll az összegzésben -, hogy a Fidesz régóta megfigyelhető iskolázottság szerinti viszonylag egyenletes beágyazottsága eltűnt. Az alacsony és magas képzettségűek körében az átlagosnál jóval nagyobb támogatottságot élvez (36-38 százalék körülit), míg a szakmunkás végzettségűek és érettségizettek között sokkal kisebbet (23-24 százalék körülit).

Az MSZP és a Jobbik nagyjából azonos támogatottságot élvez (12 illetve 11 százalékosat) de táboraik összetételében sok eltérés mutatkozik. A szocialisták leginkább az 50 év felettiekre, a nagyvárosokban élőkre, az alacsony iskolázottságúakra támaszkodhatnak, ezekben a csoportokban megelőzik a Jobbikot. A radikális jobboldali párt sokkal kedveltebb a szocialistáknál a fiatal korosztályok, a szakmunkás- és középfokú végzettségűek, a kisvárosokban, falvakban élők körében. Nagy a különbség a két párt szavazóinak aktivitási szintjében. A Jobbik híveinek 71 százaléka kész arra, hogy akár most is elmenjen egy szavazásra, míg az MSZP támogatóinak csak 53 százaléka tekinthető elszántnak - közölte az Ipsos.

A cég novemberi elemzése szerint azzal, hogy az LMP-sek valamivel többen lettek és a megszokottnál nagyobb az aktivitási szintjük, most egyértelműen a negyedik legerősebb politikai erőnek számítanak. Ez új, a korábbinál kedvezőbb helyzet az ökopárt számára, hiszen az idei év közvélemény-kutatásaiban mindvégig az Együtt-PM-mel és a DK-val azonos méretű táboruk volt - állapította meg az Ipsos.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baltával és vascsővel felfegyverkezve mentek revansot venni - videó

Tízen támadtak négy emberre Vác egyik utcájában. Tovább olvasom