Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Már most érdemes beadatni a kullancs elleni védőoltást

Már most érdemes kérni a kullancs elleni védőoltást, mivel a globális felmelegedés miatt a paraziták már egész évben támadnak, nem csak nyáron és ősszel - hangzott el a Kullancsszövetség pénteki tájékoztatóján. Kapiller Zoltán, a szövetség elnöke elmondta: a legfrissebb felfedezések alapján elképzelhető, hogy olyan, emberre veszélyes mutánsai jelennek meg a vérszívóknak, amelyekkel eddig nem kellett számolni.

Kapiller Zoltán elmondta: barlangászok fedezték fel, hogy elhagyott föld alatti bányákban is áttelelnek olyan kullancsok, amelyek eddig csak a föld felszínén éltek meg. Tavaly több mint 1500 méterrel a tengerszint felett is találtak fertőzött kullancsokat, vagyis a vérszívók ma már a hegymászókat is veszélyeztetik. Szintén kiderült, hogy az eddig csak a sündisznókon élősködő kullancsok már a kutyákon is megélnek. Az elnök hozzátette: mindez azt valószínűsíti, hogy olyan kullancsok fejlődhetnek ki, amelyek eddig nem voltak veszélyesek az emberre, és ez felveti egy nagymértékű elszaporodás lehetőségét is. Vészi Zsuzsa házi gyermekorvos felhívta a figyelmet: a legveszélyesebb két betegség, amelyeket ezek a vérszívók terjesztenek, a lyme kór és az akár halált is okozó vírusos agyvelőgyulladás.

A lyme kór jellegzetes kiütése miatt időben észrevehető és kezelhető: a kullancscsípés utáni piros folt megmarad, sőt 4-5 nap után egyre terebélyesebb lesz. A vírusos agyvelőgyulladásra kevesebb terápia létezik, ezért a legjobb módszer a megelőzés, a védőoltás, a természetjárás idején a megfelelő öltözködés, és az, hogy minél előbb eltávolítsuk a kullancsot - tette hozzá. A védőoltás valójában egy sorozat: hármat kell beadni egy év alatt, majd - mivel csökken a vakcina hatása - 3-5 évente emlékeztető oltást kell felvenni. Annak érdekében, hogy az emlékeztető oltást senki se felejtse el, a Kullancsszövetség most egy új szolgáltatást kínál. Honlapján, a wwww.kullancsinfo.hu oldalon regisztrálva mindig emlékeztetőt küld a megfelelő időpontban. 1990 óta Európában több mint 157.500 vírusos agyvelőgyulladást (TBE) regisztráltak, vagyis évente 8.755 esetet. A tapasztalatok szerint a fertőzöttek között több a férfi. Éghajlati viszonyai miatt Közép-Európa TBE-fertőzés szempontjából magas kockázatú terület.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Faragnak nagy hátrányukból a falvak

Győr-Moson-Sopron - Minden három forint személyi jövedelemadóból kettőt a városiak fizettek be a… Tovább olvasom