Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 6°C Még több cikk.

Már hetek óta figyelhették a megvert újságírónőt

Már hetek óta figyelhették Kármán Irént, mert a megvert újságíró szomszédja úgy emlékszik, hogy a történtek előtt egy-másfél héttel egy fehér Opel sűrűn parkolt a megvert újságírónő lakása előtt, és egy férfi ült benne.
Már hetek óta figyelhették Kármán Irént, mert a megvert újságíró szomszédja úgy emlékszik, hogy a történtek előtt egy-másfél héttel egy fehér Opel sűrűn parkolt a megvert újságírónő lakása előtt, és egy férfi ült benne. A rendőrség egyelőre térfigyelő kamerák felvételit vizsgálja, hogy hátha feltűnik a figyeléshez vagy a támadáshoz használt autó - írja a Népszabadság.

Kármán a lapnak azt is elmondta: elhatárolódik egykori szerzőtársa, Sándor István minden nyilatkozatától. Pénzügyi-elszámolási vitája van a "bosszúszomjas" volt főnyomozóval.

Gyengéd szálak fűzik az olajügyek egyik kulcsfigurájához Kármán Irént, mindezt egy tegnap közzétett videointerjúban maga a megvert újságíró erősítette meg. Az index.hu-n Kármán Irén megnevezi Portik Tamást és elmondta azt is, hogy az egykori energolos soha nem befolyásolta őt a munkájában.

 
Kármán leginkább azt sérelmezi, hogy Papa a magánéletéről is beszélt a nyilvánosság előtt. - Semmi köze nem volt hozzá, hogy milyen kapcsolat van köztem és az egykori energolos P. Tamás között - mondta a Népszabadságnak a megvert újságíró.

Kármán azt mondja: akkor kezdett megromlani a munkakapcsolata Papával, amikor a főnyomozó fúrni kezdte előtte Karancsi Tibort, az egykori szeghalmi nyomozót, akinél tisztességesebb rendőr kevés van ebben az országban.

Az újságíró azt is elmondta: rájött, hogy Papa cinkelt lapokkal játszik, csak azokat az információkat osztja meg vele, amelyek nyilvánosságra kerülése az ő érdekeit is szolgálja.

hirado.hu/Népszabadság

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Munka és élvezet: hogyan szítsd fel a szenvedélyt?

Azt kívánod, bárcsak azon szerencsések közé tartoznál, akik gyermekkoruk óta tudják, hogy mivel… Tovább olvasom