Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

Már elküldték a bizonyítékokat az Európai Bizottságnak a DK rejtett pártfinanszírozásáról

Már elküldték a bizonyítékokat az Európai Bizottságnak a Demokratikus Koalíció (DK) rejtett pártfinanszírozásáról - írta a Napi Gazdaság.
A lap csütörtöki számában Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: "a tervezettnél hamarabb, már kedd este elküldte" a Miniszterelnökség az Európai Bizottság (EB) regionális főigazgatójának a bizonyítékokat.

A lap emlékeztetett arra, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden tárgyalt ez ügyben a főigazgatóval, ahol közölte: a kormány szerint nem volt elég körültekintő a bizottság, amikor a Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő Altus Zrt.-vel másfél milliárd forint értékű szerződést kötött. A magyar kormány álláspontja szerint ez tiltott pártfinanszírozásnak minősül.

Csepreghy Nándor elmondta, hogy a továbbított dokumentumok között szerepel a volt miniszterelnök vagyonbevallása, az Altus cégbírósági adatainak kivonata, amelyekből kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc 100 százalékos tulajdonosa a cégnek, illetve a DK közleménye arról, hogy a párt vezetője 16,2 millió forinttal támogatta a pártot magánszemélyként.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ketten meghaltak egy balesetben a 37-es főúton

Két ember meghalt, amikor egy személyautó és egy traktor összeütközött a 37-es főúton Bodrogolaszinál, csütörtökre virradó éjszaka. Tovább olvasom