Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Már elérhetőek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatai

Mától érhető el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján a módosított pályázati dokumentáció és kitöltőprogram, amely már a pályázatok nemrégiben bejelentett változásait is tartalmazza.
Gazdaságfejlesztési operatív program öt és a Közép-Magyarország operatív program két eddig meghirdetett beadási szakaszát és feltételeit érinti. A módosítás szerint a kis összegű beszerzésekre az eredeti április 23-i beadási határidő november 30-ra változik, a komplex fejlesztésekre szóló kiírások esetében pedig június 11-re.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja

Az elmúlt másfél hónap tapasztalatai alapján kedvezőbbé válnak a pályázat egyes elemei is. A legfontosabb változás, hogy az egyszerűsített eljárású, a mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztését célzó, folyamatos elbírálású pályázatoknál 10 millió forintra emelkedik az eddigi legfeljebb 5 millió forintos támogatási összeg felső határa.

Az árbevétel euróalapú számításával lehetőség nyílik az árfolyamkockázat csökkentésére az 5-50 millió forint közötti - kkv-knak szóló - támogatást nyújtó, valamint az 50-500 milliós támogatásra lehetőséget adó komplex technológiai fejlesztésre kiírt pályázatok esetében.

Ezenkívül az NFÜ alternatív lehetőséget kíván biztosítani a vállalt árbevétel-emelkedés kiszámításához. Az eddig konkrét mértékben meghatározott növekedés (8-10-12-15 százalék) mellett bevezetik az inflációhoz kötött ütem választásának lehetőségét. Ebben az esetben a pályázó a vállalási időszak végén eldöntheti, hogy számára melyik a kedvezőbb teljesítménymérési alap.

Enyhítik azt a korlátozást is, amely kizárja, hogy egy évben egy vállalkozás csak egy pályázatot nyerhet adott prioritáson belül. Az elfogadott módosítások visszamenőleges hatályúak, vagyis az eddig nyertes pályázókra is vonatkoznak. A 8000 milliárd forintot elosztó Új Magyarország fejlesztési terv első pályázati kiírásai a kkv-k számára nyíltak meg - mondta a pályázati gyorsmérleg kapcsán Gáspár Bence, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ szóvivője.

A vállalkozások fejlesztését célzó Gazdaságfejlesztési operatív program öt és a Közép-Magyarország operatív program két pályázata elsősorban technológiai fejlesztéshez és munkalehetőség-teremtéshez nyújt segítséget. Ez a hét kiírás összesen mintegy 30 milliárd forintnyi támogatást jelent, ebből mintegy 16 milliárdhoz kizárólag mikro-, kis- és közepes méretű vállalatok juthatnak hozzá, de természetesen a többi 14 milliárdra is pályázhatnak(erre azonban már nagyvállalatok is).

Attól függően, hogy a tervezett beruházás az ország mely régiójában valósul meg, 25, 30 vagy 40 százalékos vissza nem térítendő támogatást lehet nyerni ezeken a pályázatokon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akinek valóra vált az álma

A Szegedi Kortárs Balett legfiatalabb táncosnője, Szarvas Krisztina nem tudja elképzelni, hogy… Tovább olvasom