Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Már csak néhány nyitott kérdés maradt kormányprogramban

Kedden elkészült a kormányprogram első írásos változata - közölte internetes naplójában Gyurcsány Ferenc ügyvezető miniszterelnök szerdán. Két hete lesz a nyilvánosságnak és a képviselőknek a program tanulmányozására.
A kormányfő bejegyzése szerint már csak néhány nyitott kérdés maradt, amelyről folyik az egyeztetés, ugyanakkor intenzív tárgyalások zajlanak a programból következő "nagyon konkrét" jogszabályokról. "Ez már a kormányprogramból következő törvényalkotás előkészítése" - írta.

Hozzátette: a kormányprogram véglegesítése előtt meghallgatják a szociális partnereket, a nagyon fontos társadalmi csoportok képviselőit; erről szól majd a jövő hét. Mint írta, egyre szélesebb konzultációt folytatnak a programról a kormánypárti képviselőkkel. A jövő hét végén mind a két frakció ülést tart, és az ott elhangzottak figyelembevételével végrehajtják a szükséges módosításokat.

Mindeközben a két kormányzó párt kongresszusán, illetve küldöttgyűlésén is meg kell kapni a formális, politikai felhatalmazást a koalíciókötésre - jegyezte meg a kormányalakításra felkért miniszterelnök. Hozzátette: ezt követően "soha korábban nem látott hosszúságú időt" szeretnének hagyni arra, hogy a parlament és az összes képviselő megismerkedjen a programmal.

"A rendszerváltás óta még soha nem állt rendelkezésre több mint két hét arra, hogy a nyilvánosság és a képviselők tanulmányozzák a programot. Hogy a kormányprogram vitája valóságos vita legyen" - írta blogjában Gyurcsány Ferenc.

Végül leszögezte: a programhoz, benyújtását követően, "nagyon gyorsan" hozzáillesztik a kormányzati struktúrára vonatkozó javaslatot, azután pedig a személyi javaslatokat is.

hirado.hu/MTI

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vesztegzár

Az erdélyi Fogaras várost teljes egészségügyi vesztegzár alá helyezték, bezárták a Feketehalomban… Tovább olvasom