Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Mandátumbecslések, esélylatolgatások

A Századvégnél négy forgatókönyvből kettő hozza a koalíció győzelmét, a Marketing Centrumnál mind. A Medián és a Capital Research is a jelenlegi kormánypártok győzelmét prognosztizálja.
A Századvég Politikai Elemzések Központja az országgyűlési választás első fordulójának eredményei alapján négy forgatókönyv szerint készítette el mandátumbecslését. A forgatókönyvek a 30 mandátumos MSZP-SZDSZ-többségtől a 2 mandátumos Fidesz-KDNP-MDF-többségig írják le a választások lehetséges kimenetelét.

Az első forgatókönyv az április 9-ei, első fordulós támogatottsági viszonyok alapján becsli a képviselői helyek megoszlását, ami azt jelenti, hogy a kiinduló feltételezés szerint a második fordulóban induló jelöltek az első fordulós választói támogatottságot élvezik.

A mandátum-becslések a dublini Trinity College-ban dolgozó Kenneth R. Benoit által kifejlesztett számítógépes szimulációs modell segítségével készültek. A szoftver a magyar választási rendszert leképező dinamikus számítások során az 1990 óta tartott magyar országgyűlési választásokon érvényesült statisztikai megoszlási sajátosságokat is figyelembe veszi. A szimulációk eredményátlagai minden külön kezelt párt számára megadják a megadott országos összesített listás szavazatarányhoz társuló legvalószínűbb mandátumszámot - írja a Századvég.

Ennek alapján a számítógépes szimulációs modell szerint a legvalószínűbb a jelenlegi kormánykoalíció, vagyis az MSZP és az SZDSZ 30 mandátumos parlamenti többsége. Az első forgatókönyv azt tesztelte, mi történne, ha az MDF mind a 42 egyéni választókerületben fenntartja 3. helyről induló jelöltjét, de az MDF szavazói Dávid Ibolyáék döntése ellenére 20 százalékos arányban a Fidesz-KDNP jelöltjére szavaznak, miközben az MSZP és az SZDSZ választói kölcsönösen 80 százalékban szavaznak visszalépés esetén egymás jelöltjére.

Az első forgatókönyv szerint az MSZP 99, a Fidesz-KDNP 70, az SZDSZ 5, a Somogyért Szövetség 1 mandátumot szerezne egyéni választókerületben, területi listáról az MSZP 71, a Fidesz-KDNP 69, az SZDSZ 4, az MDF 2 mandátumhoz jutna. Összesen az MSZP 188, a Fidesz-KDNP 166, az SZDSZ 20, az MDF 11, a Somogyért Szövetség 1 mandátumot szerezne.

A második, szintén első fordulós erőpozíciókra épülő forgatókönyv az MDF és a Fidesz szavazóinak 100 százalékos átszavazásával kalkulál, vagyis azzal, hogy az MDF elnökségi döntésétől függetlenül mindenütt megállapodás jön létre az MDF és a Fidesz között a második fordulós visszalépésről, és az MDF, illetve a Fidesz szavazói 100 százalékban támogatják az így versenyben maradt jelölteket.

Az MSZP és az SZDSZ választói ebben az esetben is 80 százalékos arányban hajlandóak egymás jelöltjét támogatni. Ez a forgatókönyv is MSZP-SZDSZ többséget eredményez, bár itt a bal-liberális koalíció mérsékeltebb, 20 mandátumos többségre támaszkodhatna.

Ha az MDF-szavazók mindegyike a Fideszre szavazna, az MSZP 93, a Fidesz-KDNP 78, az SZDSZ 4, a Somogyért Szövetség 1 mandátumot szerezne egyéni választókerületben, területi listáról az MSZP 71, a Fidesz-KDNP 69, az SZDSZ 4, az MDF 2 mandátumhoz jutna. Összesen az MSZP 184, a Fidesz-KDNP 171, az SZDSZ 19, az MDF 11, a Somogyért Szövetség 1 mandátumot szerezne.

A harmadik hipotetikus forgatókönyv egy esetleges erőeltolódás révén bekövetkező szituációt tesztel. A forgatókönyv eredményeként mérsékelt, két mandátumos Fidesz-KDNP parlamenti többség jöhet létre, amelynek kialakulásához a Fidesznek a 110 eldöntetlen egyéni választókerületből 81-ben kell győzelmet szereznie, és ezzel egyedül is képessé válna a parlamenti többségre támaszkodó kormány megalakítására.

Amennyiben a Fidesz 80 egyéni választókerületben nyer, úgy patthelyzet alakulhat ki, hiszen az MSZP-SZDSZ és a Fidesz egyaránt csak az MDF támogatásával képes parlamenti többséget biztosítani. A harmadik forgatókönyv szerint az MSZP 66, a Fidesz-KDNP 109, az SZDSZ 1 mandátumot szerezne egyéni választókerületben, területi listáról az MSZP 71, a Fidesz-KDNP 69, az SZDSZ 12, az MDF 9 mandátumhoz jutna. Összesen az MSZP 164, a Fidesz-KDNP 194, az SZDSZ 17, az MDF 11, a mandátumot szerezne.

A negyedik forgatókönyv jobboldali koalícióval számol, amelyben a Fidesz-KDNP az MDF-fel közösen alakíthatna kormányt, mivel ebben az esetben a kormányváltó erők 194 képviselői hellyel rendelkeznének, azaz 2 mandátumos többséget érnének el. Ekkor a Fidesz-KDNP szövetségnek 66 egyéni választókörzetben kell a mandátumot megszereznie. Az MSZP-SZDSZ többség megakadályozásához, és az MDF-fel közös parlamenti többség kialakításához ugyanakkor a Fidesznek legalább 65 mandátumot kell szereznie a második fordulóban.

A negyedik forgatókönyv szerint - ha a Fidesz-KDNP az MDF-fel együtt többséget alkot - az MSZP 79, a Fidesz-KDNP 94, az SZDSZ 3 mandátumot szerezne egyéni választókerületben, területi listáról az MSZP 71, a Fidesz-KDNP 69, az SZDSZ 4, az MDF 2 mandátumhoz jutna. Összesen az MSZP 174, a Fidesz-KDNP 183, az SZDSZ 18, az MDF 11 mandátumot szerezne.

Capital Research: A koalíció politikusai várhatóan mindenképpen 5-10 százalékkal több mandátumot szereznek

Nem függ a második forduló eredménye az MDF-jelöltek visszalépésétől, a koalíció politikusai várhatóan mindenképpen 5-10 százalékkal több mandátumot szereznek az eldöntetlen választókerületekben, mint a fideszesek - derül ki a Capital Research közvélemény-kutatásából.

A megkérdezettek 51 százaléka szavaz majd az MSZP és az SZDSZ közös jelöltjeire, ha a körzetben az MDF-es jelölt is állva marad. Ha a két nagy párt politikusai közül kell választaniuk, akkor 55-45-re nyer a szociálliberális jelölt. Az első fordulóban MDF-listára voksolók valamivel több mint negyede várhatóan átpártol a Fideszhez, 6 százalékuk a szocialista-liberális aspiránst választja, kétharmaduk újra az MDF mellett teszi le a voksát. Az MSZP listájára szavazók 99, a fideszesek 98 százaléka marad korábbi pártjánál, míg ez az arány az SZDSZ-nél 81, az MDF-nél pedig 67 százalék.

Medián: a kormánykoalíció nagyjából tízfős többsége várható

Közzétette a Medián is a választások estéjén készített mandátumbecslését, amely szerint a jelenlegi kormánykoalíció nagyjából tízfős többsége várható.

Karácsony Gergely kutatási igazgató elmondta: készítenek egy újabb mandátumbecslést is, amely már figyelembe veszi a két forduló között a közvéleményben bekövetkező esetleges eltolódásokat. Ezt a második forduló napján az urnazárás után hozzák nyilvánosságra. Karácsony szerint meglepetés lenne, ha a Fidesz képes lenne erősíteni a két forduló között, valószínűleg a kormányoldal tudja híveinek lelkesedését fokozni.

Marketing Centrum: mind a négy forgatókönyvben koalíciós siker

Négy forgatókönyvvel számol a Marketing Centrum a választások második fordulójára, és bármelyik érvényesül, a jelenlegi koalíció alakíthat kormányt - írja a Népszabadság. Valamennyi becslés 12 MDF-mandátummal, és a független jelölt balra tolódásával számol.

1. Az első számú forgatókönyv szerint az összes MDF- és MIÉP-Jobbik-szavazó a Fideszre, illetve az összes szabad demokrata szavazó az MSZP-re és viszont adja szavazatát. E szerint az MSZP 180 mandátumot szerez, az SZDSZ 19-et, a Fidesz 174-et, az MDF 12-et, az egyetlen független jelölt, Gyenesei István pedig a nagyobbik kormánypárt padsoraiba ül majd. (Gyenesei ugyanakkor a lapnak adott nyilatkozatában cáfolta azt a hírt, hogy egyezséget kötött volna a szocialistákkal, és támogatásukért cserébe az MSZP-frakció tagja lesz.) Azaz az első verzió lényege, hogy a jelenlegi kormánytöbbség 14 mandátummal többet szerez.

2. A második forgatókönyv szerint az SZDSZ-szavazók fele szavaz át a szocialistákra, a Fidesz versenyben maradt jelöltjei pedig megszerzik az összes kis párt támogatását. E szerint 177 mandátum jutna az MSZP-nek, az SZDSZ-nek 19, a Fidesznek 177, vagyis, ebben az esetben is 8 mandátumos többsége lenne az MSZP-SZDSZ-nek.

3. A harmadik forgatókönyvben az áll: az SZDSZ-szavazók háromnegyede átszavaz az MSZP-jelöltekre, az MDF-szavazók fele pedig a Fidesz talpon maradt jelöltjeire adja voksát. Így 189 mandátum jutna a szocialistáknak, 20 az SZDSZ-nek, 164 a Fidesznek, azaz 34 képviselői hellyel lenne több a jelenlegi kormánypártoknak. A

4. A negyedik forgatókönyv gyakorlatilag az MSZP álma. Ez ugyanis azzal számol, a Fidesz szavazóinak tizede annyira elkeseredik az első fordulós vereség után, hogy a másodikra el sem megy, a koalíció szavazóit ugyanakkor tüzelné a győzelmi vágy, s így az MSZP gyakorlatilag egyedül is túllépné az abszolút többséget jelentő 194 mandátumos határt. Pontosabban: az MSZP 208, a Fidesz 144, az SZDSZ 21 mandátumot kapna. Ez 73 mandátumos előny az MSZP-SZDSZ-nek.

A Népszava egész oldalas elemzést közöl a második fordulóban várható visszalépésekről. A napilap valós veszélynek tartja, hogy a szocialista szimpatizánsok egy része nem szavaz át a szabad demokratákra, az államfő-választási fiaskó kapcsán maradt ellenszenv miatt. A közvélemény-kutatók szerint azonban az így kialakuló szavazatveszteség minimális, az MDF tábora sokkal inkább megosztott.

hirado.hu/MTI
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betartja a böjti előírásokat?

Tovább olvasom