Kisalföld logö

2018. 05. 21. hétfő - Konstantin 13°C | 23°C Még több cikk.

Majorokiak Napja

Mosonmagyaróvár. Második alkalommal rendezik meg július 8-án, szombaton a Majorokiak Napját az Ujhelyi-iskola sportpályáján. A programok reggel 8 órától a Mofém-fúvós-

zenekar zenés megnyitójával kezdődnek, amely egyben a főzőverseny kezdetét is jelzi.

A zenés ébresztő után sétakocsikázásra lesz lehetőség, a délelőtt folyamán bor-és sajtbemutató, vásár, majd mókás vetélkedők következnek. A gyermekeket légvár a szülőket kirakodóvásár várja egész nap.
A déli harangszót követően a főzőverseny elbírálására, eredményhirdetésre, majd díjkiosztásra kerül sor.
Délután 2-től íjászbemutató várja az érdeklődőket. A csocsóverseny résztvevői értékes díjakért versenyezhetnek, a képzőművészeti sátorban érdekes ötletek megvalósítására lesz lehetőség.
Délután 4 órától az Okay Dance tánccsoport műsora kezdődik, majd kutyaügyességi és kung-fu-bemutató várja a közönséget. Este 8 órától a Big

Time együttes húzza a talpalávalót.
A szórakoztatáson túl a szervezők szeretnének támogatást gyűjteni a majoroki kápolna külső homlokzati munkáinak finanszírozására is, mivel vizesednek a falak és egyre romlik az 1877-ben felépített épület

állaga.
Várják a támogatásokat a Rajka és Vidéke Takarékszövetkezetnél vezetett 59500155-

11043216 számú számlára.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lehet a gyógyvizek városa Kapuvár?

Tovább olvasom