Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Majdnem kétmilliárd forintnyi büntetést fizettünk be a sztrádakasszába

Az autópálya-kezelő társaság díjfizetés elmulasztása miatt tavaly közel 250 ezer esetben szabott ki pótdíjat, ebből az év végéig 1,8 milliárd forint került az útpénztárba. Az autósoknak nem árt odafigyelni akkor is, amikor díjmentes szakaszra hajtanak vagy tréleren szállíttatják autójukat.
Jellemzően az útfelújítások, a nyári szabadságolások idején nő meg az autópálya fizetőszakaszaira matrica nélkül tévedt autósok száma. Ám csak akkor mentesülnek a pótdíjfizetés alól, ha igazolhatóan valamely közlekedési hatóság terelte őket a díjas sztrádára.
Egy olvasónk elromlott járművét saját tréleren szállította az autópályán. A kamera rögzítette a beteg autón lévő rendszámot, ahhoz pedig az autópálya-kezelő számítógépében lejárt matrica tartozott. Mivel az ügyfél nem tudja számlával igazolni a szállítást, fizetnie kell 13.800 forintot. Olvasónk azt szeretné tudni, van-e lehetősége mentesülni a pótdíj befizetése alól.
Sokorópátkai olvasónk tavaly július 19-én Ménfőcsanakról Abdára tartott a Győrt elkerülő szakaszon. A 85-ös főút lehajtójánál nem tudta elhagyni a sztrádát, mert ott felújítási munkák folytak. Így a lébényi kijáratig kellett mennie, közben a kamera felvette, hogy matrica nélkül használja a fizetős autópályát. Az illető befizette a pótdíjat, de úgy érzi, jogtalanul kötelezték rá, mert a változást nem jelezték időben.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) kommunikációs menedzsere, Horányi Emese az esettel kapcsolatban elmondta:
– Tréleren szállított jármű esetében mindenképp kérjük, számlával vagy menetlevéllel igazolja az ügyfél, hogy az adott gépkocsi az ellenőrzés időpontjában nem a saját kerekein közlekedve ment a pályán. Ha valaki a saját trélerén szállít, vélhetően neki is kell menetlevelet vezetnie. Mi ilyen esetekben megnézzük a szállítólevelet, és ha az korrekt módon ki van töltve, akkor elfogadjuk. Ha szállítólevéllel sem igazolható a szállítás ténye – például hiányos kitöltés miatt –, akkor viszont fizetni kell.
Sokorópátkai olvasónk ügyével kapcsolatban Horányi Emese úgy tájékoztatott, a forgalomterelés július 17-én délelőtt épült ki. Az autósoknak így a 85-ös számú főút előtt már a 83-asnál le kellett hajtani a pályáról. A díjas szakasz kezdetére utaló táblákat – a társaság emberei az autósok jelzései alapján korrigálva – 18-án helyezték át a 83-as csomóponthoz, így 19-én már hiánytalan és teljes körű volt a kitáblázás. Az ezt megelőző két napban keletkezett ügyekben a társaság kivétel nélkül elengedte a pótdíjat.
Az ÁAK Zrt. az elmúlt évben közel 250 ezer esetben szabott ki pótdíjat, ebből december 31-ig 1,8 milliárd forintot fizetett be az útpénztárba. A kiküldött pótdíjfizetési felszólítások hatására az érintett autósok mintegy fele fizeti be az alappótdíjat, további 10 százalékuk pedig csak a második felszólító levél kézhezvételekor fizet, igaz, ekkor már a maximális pótdíjat. Az esetek közel 20 százalékában a társaság ügyvédi közreműködéssel tudja csak behajtani a kirótt büntetéseket, míg a fennmaradó 20 százalékban pereskedésre kényszerül.
Ez évben a személygépkocsik 4 napos matrica- díja változatlanul 1170 forint, május 1-jétől az idényár a tavalyinál 10 forinttal több, 1530 forint lesz. A heti matricáért 2250, a haviért 4200, az évesért 37.200 forintot kell fizetni. A legnehezebb teherautók matricadíja jelentősebb mértékben emelkedik: az 1 napos használat ára 2750-ről 3000 forintra nő, az éves matrica díja pedig 190 ezer helyett 219 ezer forintba kerül.
Mindennemű, az autópályákkal és az útdíjakkal kapcsolatos információ elérhető az ÁAK Zrt. www.autopalya.hu internetcímen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárol szezon végi kiárusításokon?

Tovább olvasom