Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Majális a kempingben

A Lövér kemping ad idén is otthont a május elsejei programoknak Sopronban – erről tájékoztatott a Szakszervezetek Városi Szövetsége nevében Ágota Ferenc, akitől azt is megtudtuk, háromnapos ünnepet tartanak, mely április 29-én veszi kezdetét. – A helyszín nem változott a korábbi évekhez képest, immár tizenharmadik éve rendezzük meg a Lövérekben az ünnepséget – mondta el Ágota Ferenc. – Az autóbusz-közlekedés változni fog az említett napokon, az 1-es, a 2-es és a 12-es buszok az igényeknek megfelelően sűrűbben járnak majd. Változik a kemping környékén a közlekedési és parkolási rend is. Az április 29-én életbe lépő rendelkezések szerint az Egeredi út a Kőszegi út felől a Lövér körút irányába egyirányú lesz, a Kőszegi út mindkét oldalán „megállni tilos!” lesz érvényben. A korábbi évekhez hasonlóan idén is színes programokra és soproni sörre számíthatnak a mulatni vágyók a majálison. A népszerű zenekarokon kívül a gyerekeket vidámpark és bábszínház várja, de lesz táncbemutató is, az utolsó napot pedig szokás szerint tűzijáték zárja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betartja a böjti előírásokat?

Tovább olvasom