Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Magyarországon is büntethetnek a szlovák rendőrök

„A magyar és a szlovák rendőrök a jövőben a másik ország területén 20 kilométerre a határoktól is beavatkozhatnak, s felhatalmazásuk ezentúl a kihágásokra, például kisebb lopásokra, rendbontásokra is kiterjed" – jelentette be hétfőn a szlovák rendőrkapitány.

Ján Packa Pozsonyban tárgyalt Bencze József országos rendőrfőkapitánnyal. Pácka elmondta, hogy a szlovák rendőrség szurkolók elleni fellépése november elején a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen nem volt kiemelt témája a munkatalálkozónak, de szóba került. A rendőri fellépés, illetve az arról készült videófelvétel kiértékelése még folyamatban van. Bencze közölte, hogy a magyar rendőrség várja a vizsgálatok befejezését.

Olvasóink írták

  • 12. 1.László 2009. január 14. 16:20
    „Büntessenek csak szlovákiában az biztos hogy én csak a magyar rendőrt fogom hivatalos személynek tekinteni. Ha nem lessz velük magyar rendőr akkor álrendőrnek tekintem őket és ehez képest viszonyulok hozzájuk.”
  • 11. MTT 2009. január 14. 15:02
    „Ezt azért komolytalannak tartom, főleg amiatt, hogy amikor Komárnoban nem szólal meg a rendőr magyarul, akkor mire átér a "határon" addigra megtanul???
    Ja és még annyi, a büntetést euróban fogják kiszabni, vagy koronában, - mivel még év végéig használják - vagy forintban? A saját hazánkban is ki leszünk téve az utálatuknak? Ez nem korrekt. Mindenki maradjon otthon. Szerintem.”
  • 10. Fedayn 2009. január 14. 10:34
    „8. nálam ez az év hozzászólása!”
  • 9. Alajos 2009. január 13. 19:20
    „Játszásiból mondom : még sohasem jártam szlovák barátainknál, de még a sógoréknál sem. Nem ismerem az egyenruhájukat, az azonosítószámukat, az autójukat, a nyelvüket.
    A Magyarországon érvényes közlekedési rendszabályok melyik paragrafusa szerint kell nekem megállni, irataimat, kocsimat megmutatni egy sosem látott egyenruhásnak?
    Hogy az ördögbe engedhetjük meg, hogy egy idegen ország egyenruhásai teljes fegyverzettel átrohanjanak hozzánk?
    Ahányat látok, lefényképezem. Ha magyarul megszólal, diktafonra veszem. Felteszem az internetre. Ha tilosban parkol, feljelentem, kerékbilincset rakatok rájuk. És akkor még csak a humánusabb ötleteimet írtam ide.
    És hogy ne legyen gondja senkinek, hogy ki fogja ezeket elkövetni: Üdvözlöm a barátaimat, meg azokat is , akik ezt kiagyalták. Üdv: Törőcsik Lajos”
  • 8. KisVadföld 2009. január 13. 14:03
    „Mosonmagyaróváron lesz a "legjobb" a helyzet, mert az a szlovák és az osztrák határtól is egyaránt kb: 15-15 kilométerre fekszik.
    :)))
    Elképzelem ahogy megyek a városban, a szlovák rendőrök ütik viperával a békés motim szurkolókat, megyek tovább, az osztrák yard magyarázza nekünk hogy márpedig ide útlevél kell, a személyi nem elég, majd egy sarkon befordulva látom hogy a milyeink szép csendesen szunyokálnak az előmelegitett octáviában.”
  • 7. thermoline 2009. január 13. 12:01
    „Mi van a nyelvi nehézségekkel?Vagy hirtelen kiderül hogy máskor a magyarul megszólalni nem akaró szlovák rendőröknek (más helyzetben a szlovák állampolgárok sem szólalnak meg) egyből sikerül magyarul beszélni?”
  • 6. matriné 2009. január 13. 10:01
    „Miért ne, hisz máshoz nem értenek egyik oldalon sem. A lopás rablás szerintük csak az utcán történhet és csak,is azoknál akiknél kapnak, engedélyt a felderítése, Mármint az okosabbakra érthetően. A fehérgaólléros bűnözés pedig egyre csak terjed határtalanul.”
  • 5. viryg 2009. január 13. 09:27
    „Végre nem kell Szlovákiába utaznunk hogy végéigvágjanak viperával a tót fakabátok:)
    Ez tök jó legalább megspóroljuk az útiköltséget”
  • 4. hehe08 2009. január 13. 08:14
    „Nagyon egyszerű.....
    meg kell verni az első pár rendőrt, mondván az hittem utonálló..... hiszen nem vagy köteles ismerni az egyenruhájukat..... (lehetnek nácik is :D:D)


    :D:D:D:D:D

    én kérek elnézést!! :D:D”
  • 3. Tata 2009. január 13. 08:02
    „Tessenek mondani, most meg kell tanulnunk szlovákul is?
    Mert ugyebár az osztrák eseteknél, azzal jött pár nagyokos, hogy tanuld meg a német nyelvet és akkor megérted az osztrák rendőrt :)))”
  • 2. Japo 2009. január 13. 07:17
    „Ebbe az a szomorú,hogy egy alkoholista fakabát dönti el,hogy engem ki fog igazoltatni a határ 20 km-es körzetében.Győr környékén szlovák,Mosonmagyaróvár környékén osztrák és így tovább.És tessék mondani hol kezdődnek MAGYARORSZÁG belügyei?Én egészen biztos,hogy magyar területen külföldi rendőrnek nem állok meg.A barátom szlovák területen állt meg állítólagos rendőröknek, autója és papírjai bánták.Később kiderült nem is rendőrök voltak.És ha már itt tartunk, a magyar rendőrök miért megfigyelőket küldtek Dunaszerdahelyre miért nem egy osztagot akik megvédték volna az ártatlanul agyonvert MAGYAR adófizetőket.Ja és ha intézkedhetnek akkor most hogy lesz,a magyar rendőrt továbbra is forinttal kel megvesztegetni és legyen nálunk euro is? Mert az osztrák után most már a szlovák fizetőeszköz is ez.”
  • 1. jockey 2009. január 12. 23:33
    „Ezek szerint a szlovák rendőrök jöhetnek Győrbe viperával magyar szurkolókat verni? Szép kilátások!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csepeli kettős gyilkosság - Deme Gábort kizárták az MSZP-ből

Az MSZP csepeli szervezete azonnali hatállyal, egyhangúlag kizárta a pártból Deme Gábort, aki a… Tovább olvasom