Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

˝Magyarország megújul˝ címmel tart évértékelőt hétfőn Orbán Viktor

"Magyarország megújul" címmel mondja el hagyományos országértékelő beszédét hétfő délután a fővárosi Millenárison Orbán Viktor kormányfő - közölte Szijjártó Péter.

A miniszterelnök szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: Orbán Viktor beszédében sorra veszi majd az elmúlt év legfontosabb eseményeit, értékeli az ország és az emberek helyzetét, valamint "azt az eddig közösen elvégzett munkát, amelynek a célja az, hogy átszervezzük és megújítsuk Magyarországot, hiszen a terveink szerint 2011 Magyarország megújulásának éve lesz". A kormányfő ezért is választotta a "Magyarország megújul" címet országértékelőjének - tette hozzá.

A beszéd a jövőről is szól majd: Orbán Viktor sorra veszi a kormány, az ország előtt álló kihívásokat, és felhívja a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyek a nemzetközi gazdasági kihívásokból, illetve az előző kormányzatok rossz teljesítményéből adódnak - ismertette a szóvivő.

A mostani országértékelőt a kormányfő arra kívánja felhasználni, hogy "Magyarország hangja, vagyis az emberek véleménye jusson kifejeződésre". Ezért - folytatta Szijjártó Péter - csütörtöktől várják az emberektől azokat a felvetéseket, kérdéseket, amelyeknek megválaszolását szeretnék hallani az országértékelő beszédben. A kérdéseket egyrészt Orbán Viktor Facebook-oldalán, másrészt az orbanviktor@orbanviktor.hu címre várják.

Orbán Viktor a Facebook-közösséghez intézett, oldalára csütörtökön felkerült videoüzenetében - a szavai szerint elsősorban az ország jövőjéről szóló - országértékelés kapcsán arra kéri az embereket, hogy tegyenek fel kérdéseket, "legyen ez egy közös miniszterelnöki beszéd".
A miniszterelnök idén is a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére tartja meg beszédét. Orbán Viktornak ez lesz a 13. országértékelője.

Olvasóink írták

42 hozzászólás
  • 42. öszödiböszme 2011. február 03. 18:08
    „AHA!!Szép volt! Ezt tudod.”
  • 41. AHA 2011. február 03. 17:06
    „öszödiböszme
    Én elfogadom,csak épp lesza...m!”
  • 40. Jandex 2011. február 03. 16:08
    „35. AHA 2011.02.03. 13:42
    Én nem fizetem be a TB-m,te pedig éhen halsz!:)))”
  • 39. fióka 2011. február 03. 15:00
    „"32. Kftimi 2011.02.03. 12:51 Mondjuk én a szavazati jogot is épp emiatt vagyonhoz kötném mint régen, de ez más tészta..."--->ekkora böszmeséget rég olvastam és szerinted mi lenne azzal a pár millió becsületes kétkezű dolgozóval akik épp fent tudják tartani magukat.Kissé gőgöt érzek az írásodba.Veled ellentétben nekem sisncsenek anyagi gondjaim szerencsére, igaz ezt rajtam kívül és a munkámon kívül senkinek nem köszönhetem,de akik itt olvasgatták a hozzászólásomat mindíg is az igazság és olyan emberek melett áltam ki akik akaratuk ellenére a kormány hibájából kerültek oda ahol most egyre jobban gyarapszik a nincstelenk száma.Engem még anyámék úgy neveltek,hogy tiszteljem a munkát és az embereket dolgoztam 13éves korom óta kint a földeken míg mások nyári szüneten voltam én reggeltől estig kint ájulásig dolgoztunk mert kellett mert nem volt szinte semmink és soha nem fogom elfelejteni ,hogy honnan jöttem csak sajnos ezt elég sokan elfelejtik és kialakul bennük az önzőség a kabzsiság mások lenézése és figyeld csak meg mennyire negatív irányba változik a társadalom az országban.”
  • 38. fióka 2011. február 03. 14:43
    „itt van viktorka kampányfilmje:http://www.youtube.com/watch?v=GJpQ91-lRug :):):)”
  • 37. öszödiböszme 2011. február 03. 14:43
    „AHA! Ne játszd túl a szerepedet! Te most a zsebünkben túrkálsz? Azért azt én döntsem el mennyi zsé-m, amiből élünk. Lehet itt műmájerkodni, homokba dugni a fejünket, de zemberek jelentős részének ez nem jó. Én nem keresek havonta bruttó fél gurigát. Városunk szégyene szijjártó meg a két misijével könnyen bohóckodik havonta. AHA öcsi nem azt észt kell osztani, ha nem elfogadni a másik fél véleményét!”
  • 36. vilike27 2011. február 03. 13:52
    „minden állam vezetőit lehet kritizálni, azért állam azért nevezik igy mert kötelessége terheket rakni a lakosság fejére hogy fen tarthatja saját magát és az egész rendszert. tudják mi az ország ? az országban gyönyörködünk élvezzük a jót de ez csak akkor lehetséges ha az állam egyensulyba kerül és tud bóldog életet és legalább kielégitő életszinvonalat biztositani lakosai számára ehez jó öntudatos állami vezetőség nagyon jó munkakedvel rendelkező dólgozók és kötelességeiket becsületesen fizető polgárok munkaadók és munkások kellenek olyanok akik midannyian betartják köteleségüket, akkor a lakosság nem államban hanem országban fog élni boldogan, de mig valakik valami alapján pl: piros könyv alapján csak jogokat élveztek addig és azért a tömegek részére megszünt az ország és kialakult az állam, amit sokan csak gyülölnek, ezen a téren előbb rendet kell tenni ehez bizony megértés és sok türelem kell a rendsinálás most az állam vezetőségének a feladata sok sikert kivánjunk nekik a negativ kritikák helyett. majd ha felépül az ország akkor beszélhetünk a hazáról amiért " élni és ...." ajálom tegyenek fel értelmes kérdéseket a miniszter elnök urnak - hiszen kéri . üdvözlettel”
  • 35. AHA 2011. február 03. 13:42
    „öszödiböszme 2011.02.03. 13:27
    gyerekek,a hazudozással nem mentek semmire.”
  • 34. öszödiböszme 2011. február 03. 13:27
    „33. tejfelesszájú 2011.02.03. 13:05
    Igen!!! Így van! Még valami. AHA.Nekem is van gyerekem, akit egyedül nevelek. Nekem nem lett jobb! Szóval ennyit az üres frázisokról.”
  • 33. tejfelesszájú 2011. február 03. 13:05
    „Tetszenek az AHA féle tollnokok, ha nem a fidesz, akkor csakis mszp-s lehet az ember, ha az sem akkor meg jobbikos.
    Nos aha elvtárs felvilágositlak hogy ezeken kivül is van élet.
    A választások megmutatták, hogy az ország több mint fele bszik a pártokra, többek közt a fideszre is”
  • 32. Kftimi 2011. február 03. 12:51
    „30, közöm nincs a politikához, de mindegy :D
    annyi, hogy utálom a tudatlanokat, irigyeket, okostojásokat, akik próbálnak okítani a politikáról, de közben eladók a boltban, vagy robotolnak 12 órában... Este meg csüccs a való világ elé. Akik képesek elvitatkozni a megasztáron is a kisalföld fórumban, nem? Az értelmiség, ugye? 3 diplomával a zsebükben! "Az ország normálisabb része" :D Hát ja, kinek mi, ahol és akik között felnőtt és él... Csak ennyi...
    A diliházban élők is azt hiszik, hogy nekik jó és ők a világ közepe... Nem látják mi van odakinnt.
    Nekem ilyenek ne magyarázzák meg, hogy mi a jó meg mi a nem. Mondjuk én a szavazati jogot is épp emiatt vagyonhoz kötném mint régen, de ez más tészta...”
  • 31. miracle. 2011. február 03. 12:47
    „AHA, kérdésemre továbbra sem válaszoltál.
    Ha nincsenek érvek, akkor jön a személyeskedés?
    ejnye ejnye”
  • 30. westminster 2011. február 03. 12:46
    „nyilván azért éltél jól, mert a tolvajok szekerét tolod. mikor nem ők loptak, velük téged is büntettek. most megint a tolvajok narancsabbik része tud lopni.
    az ország normálisabb részét viszont cumiztatják derekasan.
    köszönik nektek birkák.”
  • 29. AHA 2011. február 03. 12:45
    „miracle., ha van gyereked akkor meg mit rinyálsz? Legalább ne hazudd azt, hogy neked rosszabb lett.
    Bár most látom te a jobbikos miracle. vagy, így már érthető miért más neve mellett lázítasz.
    Sunyi!”
  • 28. Kftimi 2011. február 03. 12:36
    „Engem nem vezetett meg senki, én jól élek most is, és ezelőtt is jól éltem... 2000 és 2003 között a legjobban, de a 2010 es év is azokat az időket idézi... (vállalkozás)

    2006 és 2010 között volt a legrosszabb, annyi adó volt és kevesebb vevő a pénztelenség miatt, hogy nem igazán érte meg dolgozni... Az idei adókkal meg az én járok a legjobban kategóriába kerültem.

    Csak a saját tapasztalataim szerint szavaztam...”
  • 27. miracle. 2011. február 03. 12:32
    „Kftimi, nekem van gyermekem.
    Látom nem látjátok a fától az erdőt. Viki király és csapata jól megvezetett titeket.
    Na majd lesz még sírás, addig is mentem ezeket a míves hozzászólásokat, mert az emberek hamar felejtenek :D”
  • 26. Jandex 2011. február 03. 12:22
    „21. annobon 2011.02.03. 11:58
    Félreértettél!:)))
    Mellesleg Szudánban egymillió embert mészároltak le,lassan mi is oda jutunk?
    22. AHA 2011.02.03. 11:58
    te csak várd a postást,viszi a pénzemet!:)))”
  • 25. Kftimi 2011. február 03. 12:20
    „Miracle, azért kell büntetni, mert ha valakinek adunk, az csak úgy megy, ha valakitől elvesszük. És inkább tőled vegyék el, nem pedig a gyermekesektől, akik mellette dolgoznak is.”
  • 24. miracle. 2011. február 03. 12:13
    „No igen, tipikus fityes választ kaptam, esetleg a kérdésemre is felelsz aha elftárs?”
  • 23. AHA 2011. február 03. 12:02
    „miracle, Te 2010 áprilisa óta szenvedsz, remélem legközelebb olyan 2080 körül fogsz örömködni.”
42 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lakástűzben halt meg egy nő

Női holttestet találtak egy XX. kerületi tűz helyszínén. Tovább olvasom