Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Magyar szál az Alstom-nyomozásban

Magyarországra is kiterjeszthetik a brit, vesztegetéssel kapcsolatos nyomozást, miszerint kenőpénzekkel nyertek el megrendeléseket.
Brit ügyészek vizsgálják, hogy az Alstom francia energia- és gépipari konszern brit leánycégeinél elkövetett korrupciós ügyeknek volt-e magyar szála.

A brit korrupcióellenes hivatal (SFO) az Alstom két brit leánycégét és négy egykori alkalmazottját gyanúsította meg azzal, hogy kenőpénzekkel nyertek el megrendeléseket Indiában, Lengyelországban, Tunéziában és Litvániában.

A Southwark Crown Court bírója, Nicholas Loraine-Smith azt mondta a tárgyalás előtti meghallgatáson, hogy az SFO kiterjesztheti a vizsgált harmadik körét Magyarországra is. Hozzátette ugyanakkor, hogy bizonytalan a vizsgálat tárgya, mert még nem fogalmaztak meg vádpontokat.

December második felében az Alstom az ügy lezárása érdekében elismerte vétkességét és elfogadta a megvesztegetés vádjával ellene az Egyesült Államokban indított eljárásban kivetett 772 millió dolláros bírságot.

A bírság a legnagyobb, amit megvesztegetések miatt az Egyesült Államokban egy vállalatra valaha kivetettek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túl enyhe büntetést kaptak a melegfelvonulás rendbontói

A Kúria szerint a kiszabott büntetések törvénysértően enyhék, ezért újra kell tárgyalni az ügyet.… Tovább olvasom