Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Magyar helyszínnel bővül a rendezvény

Soproni helyszínnel is bővül idén a Sopron- keresztúr (Deutschkreutz), Haracsony (Horitschon) és Lakompak (Lackenbach) burgenlandi községek által szervezett Weinklang (Borhangzás) Fesztivál. A rendezvénysorozat a művészetek és a kulináris élvezet harmóniájára törekszik.
Az idei Weinklang Fesztivál egyik helyszíne a „Határtalanul” mottó jegyében a soproni zeneiskola lesz – jelentették be a tegnapi sajtótájékoztatón a szervezők a lakompaki kastélyban. Ulrike Theresia Wegele bécsi professzor, a szeptember 1–3-ig tartó rendezvénysorozat művészeti vezetője elmondta: a tavalyi Weinklang Fesztiválon mintegy ezer látogató élvezhette a programokon a zenét, az irodalmat, a festészetet, a bort és az ínyencségeket. Az elsöprő siker remélhetőleg idén is folytatódik. A mostani Weinklang nyitókoncertjére a haracsonyi templomban kerül sor este fél 8-kor, bécsi, budapesti kvartettek és más zeneművészek közreműködésével. A hangversenyt követően mutatják be a fesztivál hivatalos borát. Másnap, szeptember 2-án soproni városnézésre invitálják a Weinklang résztvevőit, s délelőtt 11-kor a zeneiskolában a budapesti Accord Quartett játszik Mozart-, Schubert- és Bartók-műveket. A délutáni és esti programok a sopronkeresztúri templomban zajlanak. A zárónapon, szeptember 3-án a haracsonyi templom és a lakompaki kastély lesz a fesztivál helyszíne.
A sajtótájékoztatón Wilfing Ferenc, a polgármesteri hivatal kabinetfőnöke képviselte Sopront, aki Walter Dezső polgármester nevében mondott köszönetet, hogy Sopron is bekapcsolódhat az érdekesnek és színvonalasnak ígérkező rendezvénysorozatba.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szavazzon Ön is Győr polgármesterére!

Ön kit választana meg Győr polgármesteri székébe? Nézze meg a jelölteket és Tovább olvasom