Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

magyar éremcsúcs

a trieszti pályán

A trieszti, időrendben 9. rövidpályás úszó Európa-bajnokság magyar szempontból nem csupán a csúcseredmények – köztük a nyolc világrekord – miatt marad emlékezetes.

úszás

Például azért, mert a 25 méteres medencében rendezettek közül az eddigi legeredményesebb kontinensvetélkedőt zárta a csapat Cseh László három és Boulsevicz Beatrix egy aranyával, amelyhez Jakabos Zsuzsanna tett hozzá még egy bronzot.
Az öt medál révén Magyarország a negyedik helyen zárt a nemzetek nem hivatalos – ám azért változatlanul nagy becsben és továbbra is számon tartott – éremtáblázatán, amelyre húsz tudott „felkapaszkodni” az olasz városban képviselt 38 ország közül.
Ami a nyolc világcsúcsot illeti, abból kettőt-kettőt a férfi-, illetve a női mezőny vitathatatlan legjobbja, Cseh László (200 és 400 m vegyes), illetve a francia Laure Manaudou (400 és 800 m gyors) produkált, s az ő jóvoltukból is születhetett az EB négy napja alatt összesen 13 Európa-rekord is. A kilenc rövidpályás európai úszócsúcs „összevetésében” azonban nem született új csúcsrekord (azt továbbra is Sheffield, az 1998-as viadal tartja 11 világcsúcsával), viszont messze meghaladta a legutóbbi, 2004-es bécsiét (az osztrák főváros „termése” mindössze két világrekord volt).
Cseh azzal is kiemelkedett a trieszti mezőnyből, hogy a két, világcsúccsal (200-on 1:53.46, 400-on 4:00.37 p) megszerzett elsőségéhez a vasárnapi befejező versenynapon még egy harmadik aranyat is hozzátett a 100 m hát bravúros megnyerésével. Igaz, ebben a számban be kellett érnie minden érte szorítónak magyar csúccsal, abból viszont sorozatban hármat is felállított a Kőbánya SC klasszisa: előbb a selejtezőben módosította egy éve álló 52.09 másodperces legjobbját 52.04-re, majd az elődöntőben faragta azt tovább 51.72-re, a fináléban pedig 51.29-re. Talán ha még egy futam van, e számban sem állt volna meg a világcsúcsdöntésig...
A 12 magyar csúcs, az 5 érem felettébb biztató egyfelől a jövő nyári budapesti, normál medencés felnőtt Európa-bajnokság szempontjából, másfelől azért is, mert a zömében fiatalok alkotta válogatott számára – a 2006. decemberi, helsinki vetélkedő után – rövidpályán az újabb kontinentális szintű megméretés 2007-ben már hazai vízben, Debrecenben következik el. Merthogy az olaszországi földrészközi erőpróbán nem csupán az uszodában, hanem annak partján, a sportdiplomáciában is jelentős magyar siker született azáltal, hogy a LEN, az európai szövetség a hajdúsági fővárosnak ítélte oda a rendezés jogát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szaúd-Arábia a WTO tagja

Szaúd-Arábia tegnap hivatalosan a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 149. tagországa lett. A WTO… Tovább olvasom