Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Magyar áldozata is van a robbantásnak

Egy 42 éves magyar férfi meghalt a törökországi Antalya közelében vasárnap délután történt robbanásban, két könnyebben sérült magyar turistáról lehet tudni, egy 15 éves kislányt pedig megműtöttek, állapota stabil, nem életveszélyes. Erről a külügyi szóvivő számolt be tegnap.
Elképzelhető, hogy több magyar sebesült is van, a törökországi magyar konzul útban van a helyszínre, amelyet meglehetősen nehéz megközelíteni – jelentette ki Polgár Viktor. Hozzátette: a magyar érintettek valamennyien turisták. A szóvivő hangsúlyozta: továbbra sem lehet tudni, hogy vasárnap robbanás vagy robbantás történt a törökországi üdülőhelyen. Az eddigi információk szerint a Manavgat-vízesésnél történt robbanás következtében négyen haltak meg, és mintegy 25-en megsebesültek.
Polgár Viktor elmondta: a 42 éves magyar áldozat egy Hajdú-Bihar megyei férfi, családját értesítették. Az eddigi adatok szerint három magyar nemzetiségű sérültje van a történteknek, közülük egy 15 éves kislány nyakából hétfőn reggel sikeresen eltávolították a szilánkokat, állapota stabil, megnyugtató. „Az orvosok szerint ha nem lép fel komplikáció, a magyar kislány két-három napon belül elhagyhatja a kórházat, ahol vele van édesanyja” – közölte Polgár Viktor. A 27 éves, könnyebben sérült magyar férfi már elhagyhatta a kórházat. A másik, egy 46 éves, szintén könnyen sérült férfiről a szóvivő azt mondta, neve alapján magyarnak tűnik, egyes hírek szerint azonban holland állampolgár.
Polgár Viktor kitért arra, hogy az ankarai magyar konzul meglátogatja a sebesült kislányt a kórházban, intézkedik az elhunyt férfi holttestének hazaszállítása ügyében és a helyi kórházakat, üdülőket is körbelátogatja. Mint elhangzott, a helyszínen az antalyai tiszteletbeli magyar konzul (akit már kineveztek, de még nem lépett hivatalba) is minden tőle telhetőt megtesz az érintettek, családjaik, az üdülők segítése érdekében.
A sajtótájékoztatón Takács László, a külügyi tárca konzuli szolgálatának vezetője elmondta: a csoportos turistaúton lévők általában rendelkeznek biztosítással, a konzul, illetve a tiszteletbeli konzul az ügyintézésben, esetleg anyagi támogatásban tud segítséget nyújtani.
A Külügyminisztérium eddig is

a biztonsági kockázatot jelentő

országok közé sorolta

Törökországot, hiszen az elmúlt két évben egy tucat robbantás

történt az országban.
„ A Külügyminisztérium többek között internetes honlapján is külön felhívja a figyelmet az esetleges terrorista fenyegetettségre egyes országok, országcsoportok kapcsán” – közölte Takács László. Hozzátette: általában ha egy adott országban a mindennapi életben nincs fennakadás, a közlekedés, a vízszolgáltatás működik, akkor külön nem adnak olyan tanácsot, hogy ne utazzanak oda magyar állampolgárok. (mti)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az új súlyadó a vagyont csapolja meg

Januártól több gépjárműadót fizetnek majd az új autók tulajdonosai, mivel a súly helyett a… Tovább olvasom