Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Magázó létére sokra vitte

Gálvölgyi János nem hagyja magát frusztrálni, kizárja otthonából a külvilág „marhaságait".

Gálvölgyi János nem hagyja magát frusztrálni, megpróbálja kizárni otthonából a külvilág „marhaságait". Sőt, léteznek olyan személyek, akiknek a nevét sem hajlandó nyilvánosan a szájára venni. Pedig amikor a kritikusok kerülnek szóba, a színművész arcán meglehetős felindultság látható. Gálvölgyi Jánossal a Le a fejjel! című magyar filmvígjáték szegedi díszbemutatóján beszélgettünk.


– A filmben az ön által alakított királyi pohárnok egyetlen vágya, hogy lovaggá üssék, és ennek eléréséért szinte a végsőkig elszánt. Díjért, szerepért meggyőződése szerint meddig lehet elmenni?

– Soha életemben nem könyököltem, soha nem kértem szerepet, talán azért sem, mert szerencsés voltam. Ma sem tartozom semmilyen klikkhez, nem járok összejövetelekre, partikra, pedig ott sok mindent valószínűleg könnyebben el tudnék intézni. Mert ugye nem akarok már karriert csinálni. A feleségem, aki egy igen okos asszony, azt szokta mondani rám, hogy magázó létemre nagyon sokra vittem. És jó érzés, hogy ezért senkinek nem kell hálásnak lennem, csak saját magamnak, na meg a sorsnak.

– Ráadásul a közelmúltban nyilatkozta, hogy már rég túlhaladta egykori álmait. Ezek után mi jelenthet még önnek kihívást?


– Egy színésznek minden szerep új próbatétel. Most például Darvas Iván rendez három egyfelvonásost, aminek a főszerepét kifejezetten nekem szánta. Ennél nagyobb kihívás, azt hiszem, nem kell. Hiába értem már el eddig sok mindent, ha most kellene befejeznem a pályát, az borzasztó lenne.

– A Heti hetes mennyiben változtatta meg a mindennapjait? Például alaposan felkészül a felvételek előtt?


– Szerdán este meghozza a futár azt a hírcsokrot, amit a másnapi felvételen Jáksó Laci felolvas. Emellett megkapjuk hozzá a hírek hátterét is, melyet az újságokból fénymásolnak ki nekünk. Ez egy elég vastag paksaméta, de miután én egy végtelenül hülye újságolvasó ember vagyok, aki naponta képes átnézni négy-öt lapot, ezért számomra már nem tartalmaz újdonságot. Általában már újságolvasás közben is van véleményem, odaírok a lapra egy-két szót – ez már elég rutinszerűen megy nálam.

– Akadtak esetleg olyan hírek, melyek miatt inkább magában tartotta a véleményét, mert mondjuk úgy érezte, álláspontja túlságosan népszerűtlen lett volna?


– Léteznek ilyenek, és ekkor csendben maradok. Vannak például olyan személyek, akik ha a hírben szerepelnek, akkor inkább a nevüket sem veszem a számra. Egyszerűen nem vagyok hajlandó velük foglalkozni. Ez egyben az én ellenállásom és tiltakozásom is. Ettől természetesen ők ugyanúgy mondják tovább a marhaságaikat.

– És a civil életben hogyan viseli ezeket a marhaságokat? Képes humorral kezelni őket, vagy mérgelődik rajtuk?


– Egy teljesen szétfűrészelt társadalomban élünk, borzasztó közélettel megáldva. Én viszont nem hagyom magam frusztrálni emiatt, megpróbálom kizárni az otthonomból ezt a világot – mondanám szívesen, miközben ugyanúgy begyűrűzik az én lakásomba is az ostobaság és a mindennapok gondja. Körmendi János kollégám mondta egyszer, hogy ő hiába nem gondol a mindenkori pénzügyminiszterre, amikor lemegy a közértbe és vesz két kiflit, akkor a pénzügyminiszter már gondolt rá. Nagyon szép családom van két unokával. Velük azért kicsit szívesebben foglalkozom.

– Bár képességeit talán sosem kérdőjelezték meg, a kritikusok és az úgynevezett értelmiségi elit gyakran fanyalog szereplései miatt. Zavarja ez?


– Elolvasok mindent, lexikonagyam van, ezért visszamondok bármit, amit valaha rólam leírtak. Csakhogy akit maga értelmiségi elitnek nevez, azokra én fütyülök. Ezzel a sznobériával, ami nálunk folyik, nem érdemes mást kezdeni. Nem érdekelnek és igazán én sem érdeklem őket. Tudom, hogy van egy jelentős ellenállás a Heti hetessel és a vígjátékkal szemben is, de én nem nekik játszom. Huszonéves, senkiházi fiatalemberek úgy írnak kritikát, hogy még soha semmit nem tettek le az asztalra. Hát miért érdekeljen engem az ő véleményük? Hogy jön például egy zenei analfabéta ahhoz, hogy egy nemzetközi sikerű zongoraművész játékáról azt írja, hogy az szar? Az egyik legnevesebb magyar kritikus egyszer azt tette közzé az alakításomról, hogy ő ilyet még nem látott, annyira silány, pedig nagyjából fél órát látott az előadásból. Majd amikor később beszéltem vele, kiderült, hogy nem az én alakításomról írt, hanem a rendezőnek üzent ezzel, akit éppen akkor utált. Hát hogy merik emberek ilyen célra felhasználni a színészt, aki a belét teszi ki minden este? Lehet, hogy nem lesz népszerű, amit mondok, de én ezzel is úgy vagyok, mint az Istennel: nem kell kettőnk közé közvetítő. Látja, most mérges lettem…

– Lehetséges, hogy a felindultságtól, de most figyelem, így életközelben mintha a szokottnál mélyebb lenne a hangja…


– Biztosan a tévé torzítja ezt is. Esküszöm, hogy élőben sokkal szebb és fiatalabb az ember, meg nem is olyan kövér és alacsony, mint a képernyőn.

– Pedig ön nagy fogyókúrázó hírében áll. Jelenleg milyen stádiumban van?


– Most éppen a fogyó periódusban. Az a típus vagyok, aki egyik fogyókúrából szédeleg a másikba. Már szinte mindegyiket kipróbáltam. Nemrég vesztettem el azonban az egyik legjobb barátomat, aki világéletében imádott enni, de amikor már nagyon beteg volt, meglátogattam a kórházban, és azt mondta, hogy nincs étvágya. Annyira megmaradt bennem ez a félmondat, hogy arra gondoltam, tulajdonképpen addig kellene mindenkinek még jókat enni és inni, ameddig neki jólesik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Verseny a legrosszabb film címéért

Február 26-án Hollywoodban huszonötödik alkalommal osztják ki a legrosszabb filmeknek járó "kitüntetést", az Arany Málna díjakat.  Ben Affleck és Halle Berry is versenyben van. A legrosszabbnak tartott színészek között egyébként Stallone az abszolút csúcstartó. A díjat 1980-ban alapította egy cinikus filmőrült, miután egy ülésben végigszenvedett két filmmusicalt. Tovább olvasom