Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Magasak maradnak az árak a gabonapiacon

A gabonaárak egy ideje már magasan vannak a világpiacon és Magyarországon egyaránt, csökkenésüket a szakértők középtávon sem is lehet.
A búza árát az aratás előtt vitték fel a szokásosnál kisebb termésről szóló hírek, közel negyven éve nem tapasztalt áremelkedés történt július elejétől augusztus elejéig. Magyarországon a nemzetközi piac hatására ráerősített az esőzés, s, hogy a magyarországi búzakészlet az első félév végén 332 ezer tonna volt, 55 százalékkal kevesebb, mint egy éve, takarmánybúzából pedig az egy évvel korábbinál 71 százalékkal kevesebb, 128 ezer tonna volt.

A magas árakat stabilizálta, hogy búzából idén 3,7 millió tonnát takarítottak be az országban, 15 százalékkal kevesebbet a tavalyinál. Jelenleg 56-60 ezer forintos tonnánkénti euró búza árak vannak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) áruszekciójának határidős gabonapiacán, az egy évvel ezelőtti 28-29 ezer forintos árszinttel szemben. A takarmánybúza jegyzése is 50 ezer forint körüli már tonnánként, míg tavaly 25-28 ezer forintos szinten volt.

A búzaárak csökkenésére középtávon belül nem is lehet számítani, annak ellenére, hogy megjelenik az idei termésű kukorica is a takarmány- és az exportpiacon és ilyenkor a gabonaárak csökkenni szoktak, lévén a termények egymással helyettesíthetők a takarmányokban. A kukorica ára azonban szintén elszállt, a budapesti tőzsdén jelenleg 46-50 ezer forintos szinten van, csaknem duplája a tavalyinak. Pedig a magyarországi kukoricakészlet 1.134.051 tonna volt az első félév végén, csupán 3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, s a termés is jónak ígérkezik.

A Vidékfejlesztési Minisztérium prognózisa szerint kukoricából idén 7,4 millió tonnát takaríthatnak be a gazdálkodók, körülbelül annyit, mint tavaly. Legfeljebb a szárítási költsége lesz majd a szokásosnál magasabb, a sok csapadék miatt. A kukorica áremelkedéséhez tehát szintén hozzájárultak a nemzetközi hírek, legutóbb az, hogy az Egyesült Államokban előreláthatóan az elmúlt tizennégy év legalacsonyabb kukoricatermését takarítják be az idén a kedvezőtlen nyári időjárás miatt. Miután ezt a napokban az amerikai mezőgazdasági minisztérium közölte, a chicagói gabonatőzsdén kétéves csúcsra nőtt a kukorica ára, ami 77 százalékos drágulás június óta.

A tengerentúli ármozgást a budapesti tőzsde még aznap tonnánkénti 2.100 forintos kukoricaár erősödéssel "reagálta le", az árak később valamelyest visszakorrigáltak, de ez nem befolyásolta a már beállt szintet. A világ meghatározó árutőzsdéin ráadásul már szeptember második felében ismét megindultak felfelé a gabonaárak a korábban vártnál is kevesebb jövő évi termésre vonatkozó előrejelzések hatására.

Csökkenés tehát nem várható, az is legfeljebb az árak további emelkedését foghatja vissza, hogy Brüsszel hamarosan mintegy 5,5 millió tonna intervenciós gabonát dob a piacra

Olvasóink írták

  • 4. elemér 2010. október 18. 11:53
    „Mennyire lehet a piaci árakat manipulálni ? Ilyesmit is megvitattak a válság után és ez most nehezebben megy.”
  • 3. janika 2010. október 17. 18:36
    „Jól működik a maffia minden téren, hisz nincs aki üldözné Őket!”
  • 2. elemér 2010. október 17. 13:34
    „A globalizmus az olyan, mint az ipari forradalom volt a 19 században. Azt nem lehet leállitani, se a kereskedelemben se politikailag. Az árakban találkozik vele az ember naponta.”
  • 1. knifemaster 2010. október 17. 10:13
    „csökkenésüket a szakértők középtávon sem is lehet.

    Kcsit beszél madzsar...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

31 baleset, három halott az elmúlt 24 órában

Hárman haltak meg közlekedési balesetben és összesen 31 közúti közlekedési baleset történt az elmúlt 24 órában. Tovább olvasom