Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Madárcsőrbe némult szavak

Kincseim közt kutakodván kazetta került a kezembe. Nem videó, dehogy, akkor még nem volt olyan, nekem legalábbis nem. Hangkazetta az, amely boldoggá tett a két esztendővel ezelőtti ráleltekor, s amely Sütő András gondolatait őrizte negyedszázada már. Az újbóli felfedezés reményével, izgatottan hallgattam ismét a szavait, amint mondta: esszéiben, prózáiban megpróbálta ötvözni mindazt, amit Tamásitól, Mikszáthtól tanult, vagyis az ő hangvételüket igyekezett elegyíteni azzal, ami lassanként az ő hangjává kezdett válni, ha van ilyen egyáltalán. De hát, ha létezik az – tette hozzá –, hogy minden madár úgy énekel, ahogy a csőre áll, akkor az embernek az írásban is el kell jutnia ehhez a szabályhoz…

Tamásinak van egy nagy kérdése és válasza – említi azon a kazettán a Pusztakamaráson született Kossuth-díjas író –, amelyet egyik hősével mondat el az Ábel-trilógiában, s amely az egész magyar irodalomnak jelmondatává vált. Nevezetesen: „Mi célra vagyunk a világon? Azért, hogy valahol otthon legyünk benne!” Ám Sütő András szerint ez nem egyszerűen jelmondat, hanem valamiféle felszólítás, hogy az irodalom otthonteremtésre vállalkozzon. No de mi történik a nyelvvel – kérdezi –, hogyha magára hagyják, ha nem válik megőrzendő közkincsünkké? Rohan az idő, a technikai forradalom korszakában biblikus nyelvet beszélünk még mindig, s ezt a biblikus nyelvet kell beépítenünk egy korszerű magyar nyelvbe. A hogyant akkor ő a maga számára megfogalmazta, s néhány mondatban jelezte csupán, mondván, éjszaka írta, s éjjel az emberek sokkal okosabbak, mint nappal: „Anyanyelvünk; hajnaltalan történelmi virrasztások piros szemű pesztonkája. Senki sem látta őt a bölcsőben, de csecsemőarcát bárki fölidézheti magának, ha lehajol egy cseppet. Nem a földig, nem az alázatig. Hanem ahol egy gyermeki tudat szintjén kezdenek a szavak nyiladozni. Induljatok el vele az anyanyelv ösvényein, és meglátjátok a bölcsőt, amelyért a Kőrösi Csoma Sándorok hasztalan keltek nagy vándorútra. Akik a

hiúságok vásárterein kiléptek önmagukból, egyedül a gyermekkel jutnak vissza az egyetlen lehetséges otthon égtájai alá. Mit csináltál a rád bízott talentumokkal? Nincs más számonkérés, csak gyermekeink tekintetében. Mert ahány anyanyelvi szóra váró gyermek: jövőnknek megannyi lámpása a meglódult időben…”
Sütő András szavain nem fog az idő.
Tán azért se, mert anyja könnyű álmot ígért neki naphaladáskor az udvarukon a cöveklábú asztalnál, amely nyári napokon piros paradicsommal, frissen hámozott uborkával, mezőségi sajttal várta haza az írót. Várta ősszel is, s olyankor, ha sírós volt az idő, a tornác fájáról nézve igyekezett tanulni valamit a fűzfa lábaival makacsul a földbe kapaszkodó, esőben, jégverésben tisztuló szülői asztaltól.
Most Sütő András hiányától sírós ez az ősz. Megfellebbezhetetlenül az. Egyetlen vigaszunk: szavain – melyeket sosem hagyott cserben – nem fog az idő. Akkor sem, ha madár csőrébe némultak. Mert amíg tehette – s nem is mindig veszélytelenül – gazdagodásunkra könyvekbe dalolta őket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A tartós fogyasztási cikkek ma olcsóbbak, mint tíz éve

Tévét, videót ma olcsóbban vehetünk, mint 10-11 évvel ezelőtt, a gáz, a szemétszállítás ára viszont… Tovább olvasom