Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Mad Max-kor köszönthet ránk

Grandpierre Attila szerint bár az emberiséget egyre jobban megbénítják a gazdasági kényszerek, még nem dőlt el egyértelműen a világ sorsa. Még van remény – nyilatkozta lapunknak az ismert csillagász, akivel a nem- régiben megjelent, Az élő világegyetem című könyve kapcsán beszélgettünk.

– Kedves életmunkatárs, köszöntelek szellemi találkozásunk alkalmából itt a fedélzeten, a Föld kékes fényben ragyogó űrállomásán, emberi
űrruhád mélyén! – olvasható a könyvjelzőn, ami a kötet fülszövegeként is szolgál. A köszöntő nem hagyományos, jóllehet, Grandpierre Attila sem
hétköznapi ember: egyszerre csillagász, költő és a Vágtázó Halottkémek nevű zenekar énekese, zeneszerzője és szövegírója.

- Hogyan fér meg mindez egymással?
– A modern embert egyre jobban szétszedi a modern kor. Befogja a munkahelyen, általában annyira, hogy utána nem marad idő a családra,
társaságra, olvasásra, tájékozódásra. Pedig emberi voltunk éppen abban áll, hogy egész emberekként eredetileg mi irányítjuk az életünket a saját
értékrendünk szerint. A modern kor rakétaszerűen hull szét, mint egy bombarobbanás után a gránát repeszei, és vele hull szét darabokra egyre több ember élete. Azért írtam ezt a könyvet, hogy segítsek az embernek önállóvá, egész emberré válni. Átfogó beavatást adok a világegyetem és életünk legvégső titkaiba. Ehhez persze meg kellett tanulnom, hogyan tudok a mai rohamosan széteső korban lényegre hatóan tájékozódni, és összefogni a megismerés legkülönbözőbb területeinek eredményeit a legősibb koroktól a legújabb időkig. Úgy fér meg egymással ez a sok minden bennem, hogy ki kellett alakítanom a lényegi tájékozódás módszerét.
– A beavatás részét képezi például, hogy az életerőből levezeti: szükségképpen mindig a jónak, az igaznak kell győznie a való világban is. Ezzel kapcsolatosan nincs önben semmiféle kétely?
– Minden tevékenységünk életerőnktől kapja energiáját. Életerőnk pedig feltétlenül élet-, ember- és természetpárti, a jóság, a szépség, az együttérzés talaján él, ezért szükségszerű, hogy a jó győzzön. Ennek azonban feltételei vannak. Gyermekeink jó és szép életre születtek, belső természeti indíttatásaik kibontakozásukat segítik, de nem mindegy, hogy milyen nevelést, vagyis rendszeres életfelfogást kapnak. Mivel a mai világ meghasonlott, jórészt felszínes, elidegenedett, ezért mindannyian kapunk a természetestől eltérő impulzusokat is kívülről, de belső indíttatásaink ma is a régiek. Ha ma is megkaphatjuk a belső indíttatásokkal egyirányú külső segítséget, nevelést, rendszeres élet- és világfelfogást, akkor a belső és a külső erős szövetséget, egységet képes alkotni, amely le tudja győzni az elidegenedett világ hatásait és jövőnket ismét emberibbé
tudja majd formálni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogynak a kereskedők?

A kereskedelmi mikrovállalkozások jelentős része 2003-ban életképtelenné fog válni. Igazából már a… Tovább olvasom