Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Ma újabb e-bevallás

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a telefonvonalak megsokszorozásával és az ügyfélszolgálat bővítésével készül a mai rohamra – mondta Nagy József, az APEH főosztályvezetője.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a telefonvonalak megsokszorozásával és az ügyfélszolgálat bővítésével készül a mai rohamra – mondta Nagy József, az APEH főosztályvezetője. A múlt évi több mint 50 ezerrel szemben az idén már 700-800 ezer cégnek, magánvállalkozónak kell havonta, elektronikusan benyújtania adó-, járulék- és egyéb bevallását. Az idei évtől egyébként a korábbi szabályozáshoz képest végül jelentősen szűkült az e-bevallásra kötelezettek köre.

Eredetileg 2007. január 1-jétől elvileg minden munkáltatónak és kifizetőnek a bevallási gyakoriságtól függetlenül, havonként elektronikus bevallást kellett volna tenniük, a parlament azonban tavaly decemberben módosította a szabályokat. Így kikerültek ebből a körből a kiegészítő tevékenységet folytató (nyugdíjas) egyéni vállalkozók, amennyiben nem munkáltatók, illetve kifizetők. Nincs ilyen kötelezettségük a társadalmi szervezeteknek (egyesületeknek, alapítványoknak) sem, ha nincs alkalmazottjuk, és magánszemélynek nem teljesítenek kifizetéseket. Nem kötelezettek erre az úgynevezett adószámos magánszemélyek (például a kizárólag ingatlan bérbeadással foglalkozók) sem.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Totóeredmények

6. hét: 1, X, 1, X, 1, 1, 1, 2, X, 2, 1, 2, 1 + 1. Tovább olvasom