Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

Ma alakul meg az Országgyűlés

Sólyom László köztársasági elnök megnyitóbeszédével és a Himnusz hangjaival kezdődik ma az új Országgyűlés alakuló ülése.
A képviselők a történelmi zászlók előtt ünnepélyes esküt tesznek, ezt követően a pártok bejelentik képviselőcsoportjaik megalakulását és a frakcióvezetők nevét. Az Országgyűlés tagjai ezután titkos szavazással megválasztják az Országgyűlés elnökét, alelnökeit és jegyzőit. A legtöbb mandátummal rendelkező Magyar Szocialista Párt házelnöknek Szili Katalint, az Országgyűlés jelenlegi elnökét jelöli.
A pártok megállapodása szerint az alakuló ülésen két alelnököt választanak, majd megválasztják a tíz jegyzőt. Alelnöknek Áder Jánost (Fidesz) és Világosi Gábort (SZDSZ) jelölték, jegyzőnek az MSZP Nyakó Istvánt, Podolák Györgyöt és Török Zsoltot, a Fidesz Hende Csabát, Németh Zsoltot és Szűcs Lajost, a KDNP Móring József Attilát, az SZDSZ Béki Gabriellát és Kis Zoltánt, az MDF Pettkó Andrást javasolja. Az új Országgyűlésben az MSZP frakciója 190, a Fideszé 141 tagú lesz, a KDNP 23, az SZDSZ 20, az MDF 11 képviselővel rendelkezik, és lesz egy független képviselő is. Az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő megállapodás rögzíti a parlamenti ülésrendet is: az elnöki pulpitusról nézve az ülésterem bal oldaláról kiindulva az MSZP, az SZDSZ, az MDF, a Fidesz és a KDNP, végül a független képviselő foglal helyet.
Az MSZP országos elnöksége tegnap arra tett javaslatot a képviselőcsoportnak, hogy a frakcióvezetést változatlan formában és összetételben bízzák meg, legkésőbb június 14-ig, teljes hatáskörrel a frakció irányításával.
A Fidesz és a KDNP tegnapi közös frakcióülésén a Fidesz általános frakcióvezető-helyettesének választották Varga Mihályt, frakcióvezető-helyettes lett Répássy Róbert és Pelczné Gáll Ildikó. A frakcióülésen elfogadott alapszabály értelmében hét szakmai kabinet jött létre: a mezőgazdasági és környezetvédelmi kabinetet Font Sándor, a külügyit Németh Zsolt, a védelmit Lázár János, a gazdasági kabinetet Varga Mihály, a kulturális kabinetet Halász János, a jogi és közigazgatási kabinetet Répássy Róbert, a népjólétit pedig a KDNP-s Soltész Miklós vezeti. Több képviselőt frakcióvezető-helyettessé választottak, köztük Győr-Moson-Sopron megyéből egyedül a győri Szijjártó Pétert. (mti)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hová utazik nyaralni?

Tovább olvasom