Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Lövöldözés: Győri rendőrökre lőttek M1-esen a rablók

A támadók belefutottak egy megyei rabobuszba. Azt hitték, az erősítés érkezett meg, ezért nyitottak tüzet. Fotókkal. Megindult a forgalom.

Megindult a forgalom az M1-es autópálya azon szakaszán, ahol pénteken hajnalban megpróbáltak kirabolni egy pénzszállító autót - közölte az MTI-vel a rendőrség.

A helyszínelés idejére Bicske és Herceghalom között lezárták az autópályát. A forgalmat az 1-es főútra terelték, ahol délre mintegy 11 kilométer hosszan torlódott a kocsisor - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Németh-Kész Mónika rendőr százados tájékoztatása szerint várhatóan hosszabb időt vesz igénybe a torlódás megszűnése, a forgalom normális mederbe való visszaállása.

Az M1-es autópálya 35-ös kilométerénél a támadók sorozatlövésekkel állítottak meg egy Budapest felé tartó pénzszállító autót. A sofőrt és a kísérőt kiszállították, majd a kocsi hátuljának felfeszítésével megkísérelték a pénz megszerzését. Nem jártak sikerrel, és pénz nélkül menekültek el egy sötét színű Audi kombival.

G4S Készpénzlogisztikai Kft. közleménye

2009. szeptember 18-án 00.21 perckor az M1-es autópálya 36-os km  szakaszának magasságában közlekedő értékszállító járatunkat  sorozatlövő gépkarabéllyal felfegyverzett bűnözők támadták meg.   

2009. szeptember 18-án 00.21 perckor az M1-es autópálya 36-os km szakaszának magasságában közlekedő értékszállító járatunkat  sorozatlövő gépkarabéllyal felfegyverzett bűnözők támadták meg. A  folyamatos és nagy tűzerejű támadás során a gépkocsi személyzetét a  jármű elhagyására kényszerítették, majd felszólították a páncélautó  trezorterének kinyitására.  

Tekintettel arra, hogy szállítási rendszerünk nem teszi lehetővé  a személyzet részére a küldeményekhez történő hozzáférést, a támadók  megkísérelték a kocsiszekrény, valamint a trezor erőszakos  felnyitását, amely azonban nem vezetett eredményre.  

Értékszállító gépjárműveink folyamatos kapcsolatban állnak  központi diszpécserszolgálatunkkal, így a beérkező riasztást  azonnali rendőri intézkedés követte.  

A gyors hatósági reagálás, kollégáink szabályzat szerinti  feladat végrehajtása, valamint a gépkocsi biztonsági rendszere a  támadás sikeres befejezését meghiúsította, a szállított küldemények  a mai napon kivétel nélkül sértetlenül elérik célállomásukat.  

Kollégáink és az intézkedésben résztvevő rendőr kollégák felé  ezúton is köszönetünket és nagyrabecsülésünket fejezzük ki.  

G4S Készpénzlogisztikai Kft. 


40 lövés

Bencze József országos rendőrfőkapitány egy nagykanizsai rendezvényen az eset kapcsán elmondta: "negyvenvalahány lövést adtak le a rendőrautóra", ha benne ülnek a rendőrök, "biztos, hogy ott halnak meg".
A sérült rendőrt a budapesti Állami Egészségügyi Központban látták el, és egyelőre megfigyelésre tartják benn. Társa, valamint a pénzszállító sofőrje és kísérője nem sérült meg.

Fejér megye rendőr-főkapitánya kétmillió forintos díjat helyezett kilátásba a nyomravezetőnek.

Az érintett útszakaszon még dolgoznak a helyszínelők, így Bicske és Herceghalom között nem járható a pálya. A forgalmat az 1-es főútra terelik, amely ennek következtében telített. A rendőrség kéri, hogy akinek nem fontos, kerülje el azt az útszakaszt, vagy később induljon el - mondta R. Szabó Ágnes.

Megyei rabobuszra lőttek

Az M1-esen történt, pénzszállító elleni támadásba belefutott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság menekülteket és kitoloncolásra szállított külföldieket szállító rabobusza. Az elkövetők azt hitték, hogy az erősítés érkezett meg, ezért rálőttek. Senki nem sérült meg a járműben. A főkapitányság szóvivője, Kocsis Tünde alezredes érdeklődésünkre megerősítette az információt.

Az alezredes elmondta, hogy a rabobusz 16 külföldit szállított idegenrendészeti kitoloncolásra, valamint közösségi szállásokra. Egy afgánt Bicskén raktak volna le, majd Budapesten is szállítottak volna fel külföldieket. A rabszállító Békéscsabára, Kiskunhalasra és Záhonyra ment volna tovább.

Lövedéknyomok egy rendőrautó szélvédőjén, az M1-es autópálya 35-ös kilométerénél, ahol hajnalban fegyveresek megpróbáltak kirabolni egy pénzszállító autót, majd sorozatlövővel rálőttek a helyszínre ér
Lövedéknyomok egy rendőrautó szélvédőjén, az M1-es autópálya 35-ös kilométerénél, ahol hajnalban fegyveresek megpróbáltak kirabolni egy pénzszállító autót, majd sorozatlövővel rálőttek a helyszínre érkező rendőrökre. A támadók zsákmány nélkül menekültek el a helyszínről. MTI Fotó: E. Várkonyi Péter


Előzmények - Pénzszállítóra és rendőrökre lőttek

Nem sikerült pénzt elvinniük a fegyvereseknek, akik egy páncélautót próbáltak meg kifosztani csütörtök éjjel az M1-es autópályán, Bicske közelében. Annak ellenére, hogy a helyszínre riasztott rendőrautóra több tucat lövést adtak le, a rendőröket nem érte találat. Két férfit keresnek, akik egy fekete Audi kombival menekültek el.

Rendőrök helyszínelnek az M1-es autópálya 35-ös kilométerénél, ahol hajnalban fegyveresek megpróbáltak kirabolni egy pénzszállító autót, majd sorozatlövővel rálőttek a helyszínre érkező rendőrökre. A
Rendőrök helyszínelnek az M1-es autópálya 35-ös kilométerénél, ahol hajnalban fegyveresek megpróbáltak kirabolni egy pénzszállító autót, majd sorozatlövővel rálőttek a helyszínre érkező rendőrökre. A támadók zsákmány nélkül menekültek el a helyszínről. MTI Fotó: E. Várkonyi Péter


Fegyveresek támadtak meg az éjszaka egy Group4-es pénzszállítót az M1-es autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, a 35-ös kilométernél
A két kísérőt kiszállították az autóból, de nem bántották őket. A rablók épp a hátsó ajtón keresztül próbálták megszerezni a szállítmányt, amikor a helyszínre értek a rendőrök, akiken ekkor már golyóálló mellény volt. A rendőrséget a támadás mellett elhaladó sofőrök értesítették.

Az anyósülésen ülő rendőr a rájuk szegezett sorozatlövő fegyver láttán kiugrott az autóból, és a szalagkorlát mellé vetődött, a sofőrnek így volt helye a lövedékek elől az ülésekre feküdni. A rendőr könnyebben sérült, de csak az üvegszilánkok vágták meg a nyakát.

Fegyverből kilőtt lőszer hüvelye fekszik az aszfalton az M1-es autópálya 35-ös kilométerénél, ahol hajnalban fegyveresek megpróbáltak kirabolni egy pénzszállító autót, majd sorozatlövővel rálőttek a h
Fegyverből kilőtt lőszer hüvelye fekszik az aszfalton az M1-es autópálya 35-ös kilométerénél, ahol hajnalban fegyveresek megpróbáltak kirabolni egy pénzszállító autót, majd sorozatlövővel rálőttek a helyszínre érkező rendőrökre. A támadók zsákmány nélkül menekültek el a helyszínről. MTI Fotó: E. Várkonyi Péter


Az autót több tucat lövedék érte, az egyik épp a sofőr ülésébe csapódott. A rendőrök nem használták a fegyverüket. A két férfi ezután egy fekete Audi kombiba ült és elmenekült, még keresik őket. Azt egyelőre nem tudni, milyen típusú fegyvert használtak, de az biztos, hogy egy sorozatlövőből lőttek.

A támadók egy Győr felől érkező, menekülteket szállító rendőrségi teherautóra is tüzet nyitottak, mert azt hitték, az erősítés érkezett meg. A teherautót egy lövedék eltalálta, de a benne ülők nem sérültek meg.

Az autópályán előreláthatólag délig helyszínelnek, a Budapest felé tartó forgalmat az 1-es főútra terelték. Kérik, aki teheti, kerülje el ezt a szakaszt.

Fejér megye rendőrfőkapitánya kétmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel.

Olvasóink írták

159 hozzászólás
  • 159. czindi 2009. szeptember 28. 11:35
    „Belső súgásnak LENNI KELLETT, mert pl. én soha nem tudom, mikor ki, hova stb szállít pénzt.
    Mit tehettek volna a rendőrök? ( akiket én változatlanul tiszteletben tartok) Ha már nem lőttek vissza, telefonon ( gondolom legalább az van nekik?) kérhettek volna ÚTZÁRAT, HELIKOPTERT, stb de hisz mindenki láthatott elég üldözést, elfogást amerikai módra ( esteleg ebben is utánozhatnánk őket, no meg a halálbüntetés visszaállításában. De nem, mi csak a kurvák cseszegetésében, a nyilvánosházak nem visszaállításában követjük a Nagy Amerikát...)”
  • 158. Meir 2009. szeptember 26. 14:10
    „147/Soci70!!
    egyetlen szoval sem mondtam hogy nem ugy lenne!!!
    Igy igaz,ok meghoztak a leheto leghelyesebb dontest ott a helyszinen!! nem hiszem hogy olyan sok idejuk lett volna gondolkodni mit hogyan tegyenek!!”
  • 157. zoli1972 2009. szeptember 23. 10:51
    „ROPPANT ÉRDEKES, HOGY A ;HŐS RENDŐRÖKET AZ EGEGBE MAGASZTALJÁK, DE EGY SZÓ SEM ESIK A PÉNZ SZÁLLITÓKRÓL, HOGY ŐK HOGYAN ÉLTÉK MEG AZ EGÉSZ ESEMÉNYT,ELVÉGRE NEKIK KELLET FARKAS SZEMET NÉZNI A KARABÉLY CSÖVÉVEL ILLETVE A BECSAPÓDÓ LÖVEDÉKEKKEL. AZ EGYIK SZENYLAP MEGIRTA,HOGY LEHET HOGY EGY BELSŐ EMBER SUGOTT A RABLÓKNAK , HA EZ IGY LENNE AKKOR ELÉG ROSSZ TIPPET ADOTT, DE EZ CSAK A REND ÉBER ŐREINEK A KAPKODÓ MAGYARÁZATA MIVEL MINDENFÉLEKÉPPEN EREDMÉNYT AKARNAK PRODUKÁLNI AZ MINDEGY,HOGY ÁRTATLAN AZILLETŐ VAGY SEM VOLT MÁR ILYEN A TÖRTÉNELEMBEN ˛/MÓR-S.T.B/. A MÁSIK NAGY HOZZÁSZÓLÁS :AZ ÉRTÉK SZÁLLITÓK HAVI 400000 FT KERESNEK EZ NAGYONJÓ LENNE HAIGY LENNE. KÜLFÖLDÖN LEHET HOGY ELISMERIK A MUNKÁJUKAT IDEHAZA EZ HAVI 80-110000 FT KB ANNYI MINT EGY OBJEKTUM ÖR FIZETÉSE, NEM ÉRDEKES?”
  • 156. Magneto 2009. szeptember 23. 10:27
    „czindi!

    Ha valami értelmes hozzászólást kérsz hát olvasdezt.

    A szerencsétlen rendőrök örültek hogy fedezéket találtak és nem az járt az eszükben hogy vissza is kéne lőni. Gondolj bele hogy ők is az helyett hogy segítséget kérnek rádión és tájékoztatják az utánuk jövőket hogy mire számítsanak elkezdenek vaktában vagy akár célzottan is lövöldözni azt érik el hogy rajtuk kívül senki nem tud arról hogy ténylegesen mi is folyik ott azon kívül lehet hogy azt váltják ki az elkövetőkből hogy viszonozzák a tüzet. Amit ugye nem egyszerű hárítani. Egy gépfegyver hatótávolsága kb 800 méterig halálos. Ők gondoltak a többi autósra!!!! Nem akarták hogy történjen valami. Amit a gépjárműről akarsz tudni arról meg annyit hogy valóban volt rendszám azon a kocsin??? És ha külföldi rendszám volt vagy más egyéb????”
  • 155. czindi 2009. szeptember 22. 20:03
    „még mindig nem kaptam - igazi, rendőri - választ arra: miért nem lőtek az Audira, mikor a rablók már beszálltak? ( süketelés, mellébeszélés nem kell, én sem voltam mesterlövész a seregben, de ha valaki egy ekkora kocsit nem tud eltalálni...érdekes, a rablók a leadott kb 70 lövésből véletlenül sem találtak el civilt..)”
  • 154. Mátyásfeketeserege 2009. szeptember 22. 14:17
    „igaz”
  • 153. Magneto 2009. szeptember 22. 10:32
    „Tisztel hozzászólók!

    Ti aztán igazán nem értetek a rendőri munkához. Gondoljatok bele, riasztás az autópályára. Indítják az első és legközelebbi rnedőrautót. Odaérnek. Van két sáv ahol minimum 130-al száguldanak az autók. Megállnak és azonnal rájuk lőnek. Szerintetek mit kéne csinálniuk. Ha ők lennének az Istenek akkor megállítánák a forgalmat kb 800 méterre a helyszíntől majd lefegyvereznék az elkövetőket és segítséget nyújtanának a sérülteknek és segítséget kérnének.

    DE NEM VAGYUNK ISTENEK!!!! Csak egyszerű rendőrök akiktől mindenki csak a csodát várja. De mi megteszünk mindent amit megtehetünk. Többet nem.”
  • 152. Mátyásfeketeserege 2009. szeptember 21. 23:44
    „honnét tudod hogy fogalmuk sincs?
    ne hidd hogy elmondják csak azért mert pár ember kiváncsi rá.
    ezzel a nyomozás is veszélybe kerülne.
    meg azt nem értem hogy aki nem ért valamihez az mért ir hülyeséget. elméleteket mindeki tud gyártani...”
  • 151. tofe 2009. szeptember 21. 23:31
    „A rendőrség a civilek piszkálódásán és a pénzbehajtáson kívül semmi máshoz nem ért.
    Nem tudják hogy lehet másra is használni a kamerákat azon kívül, hogy fényképes papírokat küldözgetnek a bírsággal!

    Ha egy gyorshajtásos téma 4 hónapba telik, akkor szerintetek mennyi munka van a képfeldolgozással? Mással sem foglalkoznak csak ezzel. Arra már nincs idő, hogy megnézzék vajon milyen fekete kombi audi is ment :) a4,a6,q7 fogalmuk sincs......”
  • 150. czindi 2009. szeptember 21. 19:40
    „Valamit nem értek. A pénzszállítót megtámadták, ezt jelezték a rendőrségnek, akik odaküldtek egy járőrkocsit, két ( g.álló mellényben!) járőrrel. Ők mit gondoltak: teázni mennek? Oks, AK ellen túrót sem ér a felszerelésük, ki és miért így küldte oda őket? DE: amikor a rablók kocsiba szálltak, már lőhettek volna, hogy legalább "megjelöljék" a kocsit, azután Telefon, útzár, erősítés, stb. Vagy ezt sem jól látom?”
  • 149. Robogabe 2009. szeptember 21. 13:23
    „T.Hozzászólók!
    Nem kívánok senkit megbántani- tehát kinek nem inge, ne vegye magára-, de!!!!
    Szeretném hangsúlyozni:
    - az épp akkor ott járó rendőrök nem azért voltak ott, mert balhé van, hanem azért, mert Bicskéről a
    menekültekkkel arra vitt az útjuk!
    - ha épp menekülteket szállítok, a feladatom az Ő védelmük és a meghatározott helyre való szállításuk ( forrás F- és KiŐ Szab.)kivéve néhány kiemelt dolog. Pl. ez is, de ők -szerencsétlenségükre- VÉLETLENÜL
    belefutottak.
    - ha lövöldözésbe kezdenek - bár erre törvényi felhatalmazásuk volt(saját testi épségük védelme stb. stb.....)- nem biztos, hogy helyesen cselekednek, ha körülöttük lebontják a külföldiek szállítására alkalmas járművet, vélvén (az újság szerint) az erősítést hozta!
    Mindezek figyelembe vételével töprengjünk el azon: szidjuk Őket? Miért is?
    Olvasva a hozzászólásokat sokan írják, a golyóálló mellény volt rajtuk ami jó- nem jó. Vki írt a kevlárról! A kevlár nem 18 kiló!
    A MK. sündőrségnél rendszeresített lövedékálló mellény a pisztoly -tehát nem géppisztoly, puska, stb. -lövés ellen véd!
    AK lőszer ellen nem!
    Egy acélmagvas 7,62 mm-es AK lőszer a vasúti sínnek csak vállat von!
    Mindenki vonja le ebből a konzekvenciát!
    Tehát rám bízott külföldiek életének védelme, kontra sorozatlövő fegyverrel szembeni "hősies magatartás" a MK.Sündőrségnél rendszeresített maroklőfegyverrel!”
  • 148. tofe 2009. szeptember 20. 00:16
    „Végre vki aki nem rabomobilozik :) Tv ben is ez a rendőrszleng megy, pedig ott a szép magyar beszéd kéne.

    Mindenki életét a véletlen arra járó rabszállító mentette meg, ezen nincs mit gondolkodni. Ha nem ijednek meg a rablók, hogy most jön az erősítés akkor kitudja mi lett volna...”
  • 147. soci70 2009. szeptember 19. 22:38
    „Pa 63 9 mm-es acélmagvas lőszerrel ellátott rendőrség által használt szolgálati fegyver.Ez a lőszer képes az autó ajtaján behatolni majd emberi testen átmenni,majd az ajtón távozni.A lőszer az kiváló,fegyverrel nincs baj csak a lőszer mennyiségével.....És hideg vérre van szükség, a rablók megeresztettek egy sorozatot a Rabszállító kocsira és csak egy találta el az újság hír szerint,gondolom rablóknak is tele volt a gatyájuk.Igazából nem tudni,hogy pontosan mi is történt a helyszínen még elképzelni is nehéz.Ti azon vitatkoztok amit az újság írt.... találkoztam olyan eseménnyel a mi közelemben történt és másnap az újságírók egészen más kép írták meg.Csak találgathatunk és a találgatás nem jogosít fel minket egymást "fikázni"

    Meri! Ha te az voltál amit írtál akkor tudnod kell,hogy ha küldenek akkor menned kell az PARANCS... A srácok a helyszínen gondolom a legjobb döntést hozták mint maguk és mások védelmének érdekében....Csak elismerést érdemelnek, függetlenül attól,hogy mit miért nem és mit miért csináltak...nem voltunk ott. de ők igen. mert ott kellet lenniük, lehet,hogy még ezért élnek a pénz szállítók kitudja...

    üdv: egy nem nyugalmazott ex rendőr”
  • 146. sx4 2009. szeptember 19. 19:26
    „moderálva sértő”
  • 145. Meir 2009. szeptember 19. 19:25
    „Mit is hulyultok itt??
    a cikkben vilagosan ott all:-"a penzt nem sikerult elvinniuk a tamadoknak"-!!
    Valoszinuleg az egyik hudeokoska otthon felejtette az RPG-t!!!
    A Rendori "fellepesrol",talan csak annyit;-Hulyeseg volt annak a kettonek beavatkozni!! tudvan jol hogy egy penzszalito kifosztasahoz az elkovetok,nem viragcsokrot hasznalnak!! Azonnali erositest kellett volna kerniuk!!
    Addig is elallni a kocsijukkal a menekules utjat,de semmi esetre sem a "jatek stukkerjaikkal" hoskodni AK-47 esek elleneben!!
    Mindezt mint kiszolgalt Hatar Rendor Tapasztalatbol irom!!!Ott sem viraggal jottek a Cheq-Point -ot felrobbanta
    ni,metamadni,3-naponkent!!”
  • 144. Rbar 2009. szeptember 19. 18:49
    „a.h.a. ami van náluk az tényleg búcsúi pisztoly.
    Annak idején úgy tanítottuk lövészeten a sorkatonáknak, hogy a delikvens tartsa jól el magától a fegyvert, nehogy hátba lője saját magát vele... :D”
  • 143. zati19 2009. szeptember 19. 17:48
    „Vitriol2, <moderálva sértő...> Gondolkozol, miközben írsz? Mi köze az esetnek a gárdistákhoz? Épeszű ember ilyet nem kapcsol össze. ..... NE zavarjátok a többi embert! Bocs a többiektől, hogy nem a témával kapcsolatban írtam, de ez kiverte a biztosítékot!
    A rendőröknek és a pénzszállítóknak gratulálok, ügyesek voltak! Szép munka! Nem azért, de az ilyet is lehetne jutalmazni! Nem hinném, hogy 1-2 forintocska volt a "trezorban"! :)”
  • 142. tofe 2009. szeptember 19. 14:25
    „Itt nem egymás véleményezése cél!
    Az én hozzászólásomra érdekes nem reagál senki mert én a helyzetről írok nem pedig a másik felhasználót piszkálom!”
  • 141. Árpád-házi 2009. szeptember 19. 14:10
    „moderálva off”
  • 140. Jandex 2009. szeptember 19. 12:02
    „moderálva személyeskedő”
159 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Táskát lopott volna a nigériai Pesten, de elfogták a rendőrök

Őrizetbe vett Budapesten a rendőrség pénteken egy 29 éves nigériai állampolgárságú férfit, akit… Tovább olvasom