Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Lobbik az európai roaming szabályozás ellen

A mobilcégek nem tudtak közös nevezőre jutni az európai roaminszabályozás ügyében.
Az Európai Bizottság a tervek szerint ezekben a napokban hozza nyilvánosságra azt a szabályozástervezetet, melynek egyik célja, hogy letörje a magas roamingtarifákat. A mobilcégek – melyeket igencsak fájdalmasan érint a döntés, hiszen egyes elemzések szerint profitjuk 10-15 százaléka a roamingdíjakból származik – azonban nem tudtak közös nevezőre jutni az ügyben.

Eredetileg a cégek vezetői együttesen lobbiztak volna Viviane Redingnél, az információs társadalom ügyeiért felelős biztosnál, ám az ellentétek olyan mélyek, hogy a héten végül külön-külön fogják felkeresni a biztost.

A Financial Times értesülése szerint a mobilcégek több ponton nem értenek egyet, ám a legnagyobb nézeteltérés az északi és a déli mobilvállalatok között húzódik. Ennek oka, hogy az idegenforgalom leginkább Európa déli fertályára irányul, így ezek az országok azok, melyek a legtöbbet profitálnak a roamingdíjakból. Éppen ezért a déli tagállamok hallani sem akarnak a jelenlegi rendszer megváltoztatásáról.

Egy bizottsági szóvivő közölte, hogy jelenleg is dolgoznak a jogszabálytervezeten, melyet nyilvánosságra fognak hozni, és társadalmi konzultációt indítanak az ügyben.

Forrás: FigyelőNet/MTI

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kővel hajították be Tőkés László ablakát

Tenyér nagyságú betondarabbal betörték Tőkés László királyhágómelléki református püspök… Tovább olvasom